2016. december 29. csütörtök, 08:45
hvca, kockázati tőke, IVM, Norma Instruments, Humeltis, Gremon
Kicsinek tartották a magyar piacot, ezért a határon túl akartak terjeszkedni. Ehhez pénz kellett, sok pénz. A kockázati tőke a legkülönbözőbb területeken látott fantáziát a vállalkozásokban. A KamaraOnline jövőre is figyelemmel kíséri majd a „sikerre ítélt” cégek fejlődését.

„Az élettudományok terén 15–20 éve tart a forradalom, csak a mobil és a tech a maga látványosságával sokáig elvitte a „show-t”. A labordiagnosztika is teljesen átalakult az elmúlt években, csak ezt mi nem látjuk, amikor az orvos vért vesz tőlünk” – mondta a KamaraOnline-nak Zsembery Levente. A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) elnöke szerint az élettudományok mindig is ott voltak a befektetői lista top hármában. Magyarországon ezen a terülten jó a képzési rendszer, jók a kutatócsapatok, így ez a terület továbbra is kiemelt marad a befektetők számára is.

(Zsembery Levente: Csak nyitott, növekedésre képes cégek lehetnek igazán sikeresek)

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai Kutató Központ épületében levő egyik laboratóriumban dr. Pongrácz Judit professzor vezetésével 3D-s emberi szövetekkel kísérleteznek. Ha az új modell beválik, a daganatos betegek kezelésében személyre szabottan megmondhatják, hogy a páciensnél melyik terápia a leghatékonyabb. A munkához spin-off céget alapítottak és további befektetőket keresnek. Az eredményekről és a 2017-re tervezett „nagy áttörésről” Erdős Attilát, a Humeltis Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

(Erdős Attila: Itt az idő, hogy közöljük a piaccal a Humeltis eredményeit)

A Norma a vérelemző rendszerével kíván még nagyobb sikereket elérni. „Európában vannak a legnagyobb piacaink, de Dél-Amerikában és Ausztráliában is hatalmasak a lehetőségek” – mondta Ladoméry Tamás, a Norma Instruments vezérigazgatója. A cégvezető szerint további évi egymillió euróra lenne szükségük a fejlesztéshez. A fejlődés egyik záloga változatlanul az a 400 évnyi tapasztalat, amellyel a csapat kutatói, munkatársai rendelkeznek.

(Ladoméry Tamás: Egy csepp vérből mi vérképet is tudunk adni)

Az IVM teljesen más területen kötött üzletet a kockázati tőkével, méghozzá rekord gyorsasággal. Dr. Várnagy Emese, az IVM Zrt. vezérigazgatója szerint a legtudatosabb vezetőknek is szükségük lehet szerencsére. Ő például hat évvel ezelőtt a spamek közül kerített elő egy e-mailt, amelyben workshopra hívták, ahol találkozott a későbbi befektetővel. Az első telefonos egyeztetés után hét héttel megérkezett a pénz a cég számlájára. Az IVM Zrt. ma a világ 10 legjobbja között van az innovatív logisztikai automatákat gyártó és forgalmazó cégek rangos mezőnyében.

(Dr. Várnagy Emese: Egy feltételem volt, kössünk azonnal üzletet!)

Lóczi János viszont a „hagyományos”, viszonylag sok időt igénybe vevő utat járta végig, amíg aláírt a befektető partnerrel. A Gremon Systems Zrt. vezérigazgatója tárgyalt külföldi és hazai befektetőkkel, végül egyéves tárgyalássorozatot követően állapodott meg. A procedúra levezényléséhez szerződtek egy tanácsadó céggel. A világ kertészeti piacán tapasztalatokat szerzett Lóci János biztos benne: jól döntöttek, amikor igénybe vették egy profi cég munkáját.

(Lóczi János: 2017 végére szeretnénk megháromszorozni az idei forgalmat)

Szerdahelyi Csaba

A Vállalkozás rovat támogatója: STARJOBS Magyarország Kft.

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja