Az Y-generáció (21-29) fiatalabb fele (21-24 évesek) közel kétszer nagyobb eséllyel unatkozik munkahelyükön (38 százalék), mint az X generáció (22 százalék) – állítja tanulmányában az online oktatással foglalkozó amerikai Udemy.

Az Udemy szerint, a munkahelyükön unatkozó munkavállalók kétszer akkora eséllyel váltanak munkahelyet 3-6 hónap után – olvasható a Forbes.hu-n.

Az Y-generáció számára már teljesen természetessé vált a munkahelyek közti gyakori váltogatás, szemben az X-generációval. Az unalom oka nem a munkájuk iránti felelőtlenség, épp ellenkezőleg: sokkal nagyobb techszakértők és hatékonyabban képesek ellátni feladataikat, ezért gyorsabban végeznek, mint idősebb társaik – írja Kaytie Zimmerman, a Forbes.com külsős szakértője.

A munkahelyükön unatkozó alkalmazottak új hulláma komoly problémát okoz az munkáltatóknak: nem tudják, hogyan tartsák fenn a kevésbé hatékonyan dolgozó munkavállalók motivációját, miközben azzal szembesülnek, hogy társaik a közösségi médiát böngészik extra szabadidejükben, míg ők dolgoznak.

Az Intelligence Group felmérése szerint a 21 és 24 év közöttiek 64 százaléka inkább választ kevesebbet fizető munkahelyet (40 ezer dollár per év), ahol szeret dolgozni, mint egy olyat, ami többet fizet (100 ezer dollár per év), de a munka unalmas.

Optimális esetben ott tudnak elköteleződni a tehetségesebbek, ahol értékelik őket akkor is, ha előbb végez feladatával, mint mások és akkor is, ha megküzd a kapott kihívásokkal, és ennek megfelelően kompenzálják munkájáért.

Darren Shimkus, az Udemy for Business ügyvezető igazgatója és alelnöke szerint a munkaadóknak ki kell használni a munkavállalók tanulási vágyát lehetőségek biztosításán keresztül, hogy kihívásokkal és jutalmakkal teli legyen a munkájuk, és megtapasztalják a fejlődés élményét.

A megkérdezettek közel 80 százaléka értett egyet azzal, hogy új képességek tanulása munka közben, elősegítené az elköteleződést és felkeltené az érdeklődést egy munkahely iránt.

Az Udemy felméréséből az is kiderül, hogy az unalom oka többnyire a kevés lehetőség arra, hogy új kompetenciákat szerezzenek meg az alkalmazottak. Az elégedett munkavállalók titka, hogy a megtakarított munkaidejüket is hasznosan tudják eltölteni, rájuk szabott tanulási lehetőségekkel.