2016. február 25. csütörtök, 16:30
utazás, idegenforgalom, turizmus, szálloda, OneTwoTrip, Japán
Több mint 1300 évvel ezelőtt fogadta az első vendégeket a világ legrégebbi szállodája, a Nishiyama Onsen Keiunkan. A családi vállalkozást ma már az 52. generáció tartja életben.

Japán Jamanasi megyéjében 705-ben épült fel a világ legöregebbnek tartott szállodája (a fotón) – tette közzé kutatásának eredményét a OneTwoTrip brit utazási iroda. Az évszázadok alatt rengetegen megszálltak itt, még császári vendéget is magáénak tudhatott a kis hotel. A mai turistákat minimum 460 dollár/éjszaka áron várják a puritánul berendezett szálláshelyen.

A második helyen ugyancsak japán szállodát találunk, a 718-ban épült Hōshi Ryokan-t, amelyet szintén ugyanaz a család üzemelteti, amelyiknek az ősei annak idején az első utazókat fogadták. Itt jóval olcsóbb a szállás, éjszakánként csupán 86 dollárt kérnek.

A harmadik helyezett a szomszédunkban van. Ausztriában a Steffner-Wallner hotel az 1027-es alapításával egyben Európa legrégebbi szállodája. A mautendorfi hotelt legutóbb tavaly ősszel újították fel, s a japán stílustól eltérőn minden szobában található fürdőszoba, színes tévé és wifi. Egy éjszakára 88 dollárba kerül egy kétágyas szoba.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja