IT
2018. január 31. szerda, 12:01
IT, internet, szupergyors internet, informatika
Az idei év végére minden magyar háztartásban elérhető lesz a szupergyors, legalább 30 megabit másodpercenkénti (Mbps) adatátviteli sebességű internetszolgáltatás.

A kormány 2014-ben azzal a céllal indította el a programot, hogy az Európai Unió országai közül elsőként Magyarországon épüljön ki a szupergyors internet használatához szükséges hálózat - mondta Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár Tégláson, ahol a Szupergyors internet program keretében átadták a településen kiépített csatlakozási végpontokat.

A fejlesztést, amely több mint 830 ezer háztartást érint, két évvel az unió által kitűzött 2020-as határidő előtt befejezi a kormány. A beruházás összértéke eléri a 120-150 milliárd forintot - tette hozzá az államtitkár. 

A program első szakaszában a szolgáltatók önerőből végeztek hálózatfejlesztést, amellyel 290 ezer háztartást értek el, a mostani, második ütemben pedig csaknem 50 milliárd forint uniós és kormányzati forrásból mintegy 2000 településen több mint 390 ezer háztartás számára válik elérhetővé a csatlakozás - ismertette.

A projekt harmadik szakaszában, a közép-magyarországi régióban 2,7 milliárd forint kormányzati támogatásból 100 település 55 ezer otthona számára  építik ki a csatlakozási végpontokat. Kara Ákos hangsúlyozta azt is: szeretnék elérni, hogy a 30 Mbps adatátviteli sebesség legyen az alap, ezért a következő időszak fontos feladatának nevezte a sávszélesség további növelését.

Tasó László, a Miniszterelnökség államtitkára elmondta: a szupergyors internethálózat kiépítése fontos szerepet játszik a vidéki települések versenyképességének erősítésében, és hozzájárulhat a falvakban élő lakosság elvándorlásának megállításához is. A Hajdúhadházi járásban 600 millió forintos beruházásból három településen, Tégláson, Hajdúhadházon és Bocskaikertben csaknem 5200 háztartásban válik elérhetővé a szupergyors internet - közölte az államtitkár. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja