2018. október 15. hétfő, 15:51
Az uniós Külügyi Tanács határozatot fogadott el szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodás aláírásáról Szingapúrral.

A határozat elfogadása lehetővé teszi, hogy az EU és Szingapúr várhatóan október 19-én, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) alkalmával Brüsszelben aláírja mindkét megállapodást, valamint egy partnerségi és együttműködési megállapodást.

Ha aláírják, a kereskedelmi és beruházási megállapodás az első olyan kétoldalú egyezmény lesz, amely az EU és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) egyik tagállama között jön létre.

Az EU az ASEAN-nal folytatott áru- és szolgáltatáskereskedelmének közel egyharmadát Szingapúrral bonyolítja le. A kétoldalú árukereskedelem értéke 2017-ben 53,3 milliárd euró volt. Az EU 33,16 milliárd euró értékben exportált elsősorban gépkocsikat és gépeket, az import pedig 20,14 milliárd eurót tett ki, főleg vegyipari termékek és gyógyszerek formájában.

Az EU-ból érkező szinte összes áru már a megállapodás megkötését megelőzően is vám nélkül kerülhetett a szingapúri piacra. A szabadkereskedelmi megállapodással most a még meglévő vámok is megszűnnek, termékkategóriáktól függően három-öt éven belül. A megállapodás felszámolja a technikai és a nem vámjellegű akadályokat is azáltal, hogy például az elektronika, a gyógyszeripar és a gépjárműalkatrészek területén elismeri az uniós szabványokat és biztonsági vizsgálatokat. Az unióba behozott halászati és feldolgozott mezőgazdasági termékek esetében néhány vámtétel azonban továbbra is fennmarad.

(Forrás: MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja