Már csaknem ötszáz zöld rendszámos autó van Magyarországon – mondta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának főosztályvezetője.

A zöld rendszámtáblát 2015. szeptember végétől lehet igényelni. Az erre vonatkozó rendelet szerint alapvetően környezetkímélő járművekre lehet kérni a zöld rendszámtáblát, így például az elektromos járművekre, valamint a nulla emissziós járművekre, vagyis amelyek egyáltalán nem bocsátanak ki légszennyező anyagot – közölte Mihály Renáta az M1 csatorna keddi műsorában.

A főosztályvezetője azt mondta: egyre többen kérik autójukra a zöld rendszámtáblát, mivel számos előnye van. Így például bizonyos helyeken ingyen lehet feltölteni a járműveket, egyes városokban – köztük a főváros összes kerületében – ingyen parkolhatnak, továbbá a gépjárműadó megfizetése alól is mentesülnek.

A rendszámtáblát bármelyik kormányablakban vagy okmányirodában lehet igényelni, az ügyintézési idő nagyjából tizenöt perc.

Magyarországon 2014-ben fogadták el a Jedlik Ányos-tervet, a magyar elektromobilitási stratégiát. A magyar jogrendben tavaly július elseje óta létezik a környezetkímélő jármű kategóriája, és szeptembertől elérhető a zöld rendszám. Zöld rendszámot a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak.

Márciustól Debrecenben és Kaposváron is ingyenesen parkolhatnak a zöld rendszámtáblás járművek, és hasonló szabályozás van érvényben például Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen is. A Fővárosi Közgyűlés tavaly decemberben döntött az ilyen gépkocsik díjmentes budapesti parkolásáról.