Érezhetően erősödött a verseny a magyarországi távközlési piacon az utóbbi időben, mind a mobil, mind a vezetékes hálózatok esetében.

A kihívásokra válaszul a Telekom folytatja a hálózatok fejlesztését. A vezetékes piacon ez év végéig 2,7 millió háztartást ér el nagy sávszélességű internettel a szolgáltató, a mobilpiacon a 4G lefedettség jövő év végére 99 százalékos lesz. Szabó János szavai szerint a Telekom felkészülten várja az új szolgáltató, a Digi 2017 március végi megjelenését – mondta sajtótájékoztatóján Szabó János, a Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette, hogy a vezetékes piacon a versenytársak is folyamatosan fejlesztik a hálózatukat, ahol előtérbe került a minőség. Megemlítette, hogy a közelmúltban lezárult kormányzati hálózatfejlesztési tendereken is sokan vettek részt, köztük kisebb lokális cégek is. A Telekom a tender eredményeként 46 járásban kapott lehetőséget másodpercenként legalább 30 megabit  hálózat kiépítésére, ami 110 ezer háztartás elérését jelenti a következő két évben, főleg kistelepüléseken.

A tévé piac is tovább nő Magyarországon és itt is meghatározó a szolgáltatás és a tartalom minősége. Szabó János a piac szempontjából a tenderek mellett fontosnak nevezte a kormány további intézkedéseit, mint az internet szolgáltatás áfájának csökkentése januártól, valamint a digitális alapcsomag bevezetése. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy annak feltételeiről még folynak az egyeztetések.

A Telekom az év első kilenc hónapjában 443,8 milliárd forint árbevételt és 153,2 milliárd forint EBITDA-t ért el, a bevétel 6,3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első három negyedévinél, míg az EBITDA 6,7 százalékkal meghaladja a bázisidőszakit. A nettó eredmény tavalyhoz képest 41,7 százalékkal 34,5 milliárd forintra emelkedett az idén szeptember végéig. A társaság a javuló eredmények alapján az idei árbevétel várakozását 595 milliárd forintra emelte a korábban várt 580-590 milliárdról, valamint 193 milliárd forint körüli EBITDA-eredményre számít a korábban várt 187-191 milliárd helyett. (MTI)