Kína célja, hogy a selyemúton árut szállító vonatai ne üresen térjenek haza. Mindez nagy eséllyel kecsegtet az erdélyi vállalkozók számára is.

A kínai gazdasági együttműködési lehetőségeket ismertették hétfőn Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett szemináriumon – írja a Krónika.

Guang Gang, a Kínai Népköztársaság bukaresti nagykövetségének gazdasági tanácsadója emlékeztetett: az egykori selyemúthoz hasonló programot indítottak, hogy összekössék Kínát a különböző ázsiai, európai, illetve afrikai országokkal.

A konkrét együttműködésnek piaci alapon, a vállalkozások között kell megvalósulnia, ám az Ázsiai Fejlesztési Bank jelentős összegeket kínál az infrastruktúra fejlesztésére.

A gazdasági tanácsadó hangsúlyozta, Kína nem egyoldalúan akar terjeszkedni. A Selyemút-alapból tavaly 17 projektet finanszíroztak összesen 7 milliárd dollár értékben, az Ázsiai Fejlesztés Bank pedig 20 projekthez biztosított 4 milliárd dollárt.

Több mint húsz országban 75 kereskedelmi együttműködést alakítottak ki, ez új munkahelyeket és bevételnövekedést eredményez.

Kína 124 milliárd dollárt költ világszerte a Selyemút programjuk befektetéseire, ebből 11 milliárd dollárt Romániában.

Románia jó mezőgazdasági területekkel rendelkezik, ezt ki lehet aknázni, hiszen Kína 1,3 milliárd fogyasztó országa. Máris vásárolják a romániai borokat, a mézet, a napraforgó- és repceolajat, tavaly aláírtak együttműködési megállapodást a lucerna exportálásáról.