A novemberi 0,9 százalék után tavaly decemberben 1,4 százalékkal haladta meg az építőipar termelés volumene az egy évvel korábbi szintet – jelentette szerdán az Eurostat.

A negyedik negyedévben uniós szinten 0,6 százalékkal haladta meg a volumen az egy évvel korábbit, 2015 egészében pedig 0,8 százalékos volt a növekedés.

Az eurózóna az építőiparban „visszahúzó erő” volt tavaly: a közös pénzt használó blokkban decemberben 0,6 százalékkal, az év egészében pedig kereken 1 százalékkal esett vissza a termelés év/év alapon.

Az Eurostatot tájékoztató tagállamok közül 2015 utolsó hónapjában a legnagyobb, 9,3 százalékos visszaesést Szlovéniában regisztrálták, Portugáliában 4,7, Franciaországban 3,6, Hollandiában 3,1 százalékos volt az éves szintű visszaesés.

Az unió egészének decemberben – ahogy a megelőző három hónapban, illetve a második, a harmadik és a negyedik negyedév egészében is – Szlovákia diktálta az ütemet: északi szomszédunknál az építőipar 24,9 százalékkal bővült decemberben. A svéd statisztikusok 15,2 százalékos, román kollégáik 13,9 százalékos növekedésről tájékoztatták a luxemburgi uniós hivatalt.

Magyarországon decemberben 8 százalékos volt az éves bővülés (ami az Eurostatot tájékoztató országok körében a negyedik legerősebb adat), az év egészében azonban – a 2014-es 13,5 százalék után – mindössze 3 százalékos volt a növekedés.