2017. november 2. csütörtök, 09:29
pénzügyek, kgfb, biztosítás, biztosító, Netrisk, autó, személygépkocsi
A biztosítók meghirdették január elsejétől élő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat. A Netrisk előzetes kalkulációi szerint az átlagdíjak mintegy 15 százalékkal – baleseti adó nélkül – 18 ezer forintra emelkednek. A mintegy egymillió év végi évfordulós szerződéssel futó személygépkocsiból várhatóan százezerre kötnek üzemben tartóik új szerződést.

Az átlagdíjak növekedésének tényleges mértéke az első napok szerződéskötései alapján válik egyértelművé, de az szinte biztosnak látszik, hogy a biztosítók továbbra is kénytelenek érvényesíteni megugró kárköltségeiket a tarifáikban. Ez 15 százalék körüli átlagos díjkorrekciót jelenthet az év végi kampányban érintett autók esetében – összegzi a gyorskalkulációk eredményét Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. A biztosítók eltérő szegmentálása miatt ugyanakkor lesz autós, akinek ennél kisebb vagy akár jóval nagyobb mértékben változik a díja.

A most közzétett új tarifák jelentősebb strukturális változásokat nem tartalmaznak. A díjemelés hatását elsősorban azok képesek kompenzálni, akik kármentesen vezettek és magasabb bónuszosztályba tartoznak, elektronikus kommunikációt és díjfizetési módot, illetve éves díjfizetést választanak. További jó lehetőség a spórolásra az együttkötési kedvezmény kihasználása például casco- vagy lakásbiztosítás egyidejű megkötésével.

Az MNB honlapján közzétett díjtarifák terjedelme biztosítónként jelentősen eltér: találunk közöttük alig több mint egyoldalast, illetve 80-100 oldalast egyaránt. Szerencsére ezek részletes áttanulmányozására nincsen szükség, az összehasonlításban az ügyfelek hosszú évek óta megbízhatóan támaszkodhatnak az összehasonlító alkuszi portálok kalkulációira.

A korábbi évekhez képest fontos változás, hogy a negyedéves, illetve éves díjfizetési gyakoriság mellől a legtöbb biztosító immár elhagyja a havi fizetési gyakoriság lehetőségét. Előfordul az is, hogy az alacsonyabb bónuszszintekhez a korábbinál kisebb kedvezménykulcsok kapcsolódnak. Érdekesség, hogy bizonyos esetekben egyes biztosítóknál akár több ezer százalékos pótdíjjal is találkozhatunk. Ilyen például akkor fordul elő, ha a gépjárművet közúti áruszállításra, közúti személyszállításra vagy betegszállításra is használják.

A meglévő kgfb-szerződések következő évi díjairól a biztosítóknak legkésőbb 50 nappal az évforduló előtt, év végi évforduló esetén tehát november 11-ig kell tájékoztatniuk ügyfeleiket. Ők ennek ismeretében december 1-je éjfélig jutathatják el felmondásukat a biztosítóhoz, amennyiben a felmondás mellett döntenek.

A Netrisk.hu becslése alapján ezt a lépést idén mintegy 100 ezer személygépkocsi üzembentartója teszi majd meg. Érdemes odafigyelni arra, hogy aki díjkedvezmény fejében korábban az elektronikus díjkedvezményt választotta, az ne a postaládájába, hanem az e-mailcímére várja a biztosítója díjértesítőjét.

Az év végi kampány főként azokat az autósokat érinti, akik 2010 előtt vásárolták járművüket. Ugyanakkor a tarifákat a következő hetekben már érdemes azoknak is böngészniük, akik ezt követően, januári vagy februári évfordulóval szerezték jelenlegi autójuk tulajdonjogát.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja