A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kezelt bevételek összességében kedvezően alakultak 2017-ben – olvasható a napokban megjelent NAV évkönyvben.

A szervezet által kezelt bevételek együttesen a végleges adatok alapján 13 401,7 milliárd forintot tettek ki, mely összeg 608,6 milliárd forinttal, 4,8 százalékkal meghaladta az előző évben realizálódott bevételt.

A növekmény értékelésénél figyelembe kell venni, hogy egyes adónemek esetében a pénzforgalmi bevételeket jelentősen befolyásolták szabályozásbeli változások, úgymint a munkáltatói járulékkulcs csökkentése, a megbízható adózók részére biztosított gyorsított áfa kiutalás, a társasági adó adómértékének csökkentése vagy a családi adókedvezmény további emelése.

Az államháztartás bevételi oldalát jelentősen befolyásoló adónemek vonatkozásában az alábbiak emelhetők ki:

A személyi jövedelemadó bevétele év közben folyamatosan, így az év végi összeg tekintetében is kedvezően alakult. A munkáltatók által végrehajtott bérfejlesztések, a bérminimumok kötelező emelése, illetve a közszférában bevezetett különböző életpálya modellek, és a nem rendszeres juttatások elősegítették a bevételekre pozitívan ható, megfelelő dinamikát biztosító bérkiáramlást.

Az év során az adózók 2 024,3 milliárd forint befizetést teljesítettek, 213,4 milliárd forinttal meghaladva a bázisidőszaki teljesítményt. Ezt a hatást tompította, hogy az adó visszaigénylések szintén emelkedtek, a tavalyi 93,3 milliárd forintról 104,4 milliárd forintra, amely csökkentette a nettó bevételt. A fentiekből adódóan a költségvetésnek az év végére 1 920 milliárd forint bevétele képződött, 202,3 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

A NAV számláin megjelenő társadalombiztosítási bevételek alakulását befolyásolta a 2017. január 1-jével hatályba lépett törvénymódosítás, mely szerint a szociális hozzájárulási adó NFA-t megillető része az eddigi 5,17 százalékról 7,89 százalékra emelkedett. Ez az összeg kiesik a társadalombiztosítási bevételekből és az NFA számláin jelenik meg.

Változott az Ny. Alap és E. Alap szociális hozzájárulási adóból való részesedése. 2017. január 1-től az NY. Alap részaránya 71,61 százalék, az E. Alap részaránya 20,5 százalék. Ez jelentős átrendeződéseket okozott az egyes alapok között.

További jelentős változást okozott a munkáltatókat terhelő járulékkulcs 22 százalékra történő csökkenése, és a Versenyképességi Megállapodás kapcsán emelkedő bérek ezt kompenzáló pozitív bevételi hatása. Ezeknek köszönhetően az éves bevétel a kulcscsökkentés ellenére nem csökkent drasztikusan. Az eltelt időszakban a NAV számláin összesen 4 257,4 milliárd forint bevétel keletkezett, amely 32 milliárd forinttal maradt el az előző év bevételétől.

Az egészségügyi hozzájárulás esetében az elmúlt évben összességében 177,1 milliárd forint folyt be, amely 10,3 milliárd forinttal maradt el a bázisévitől. A bevételt befolyásolta, hogy 5 százalékkal csökkent a hozzájárulás mértéke és megszűnt a 6 százalékos kamatjövedelem utáni EHO kötelezettség. Ezt részben kompenzálta a 22 százalékos kulcs alá tartozó egyes meghatározott juttatásokból származó bevételek emelkedése.

Az általános forgalmi adó bevételét jelentősen befolyásolta a megbízható adózók gyorsított áfa kiutalására vonatkozó jogszabályi változás, melynek következtében különösen március hónapban jelentős összegű kiutalásra került sor, amely erőteljesen csökkentette a költségvetés nettó bevételét. Az éves bevétel alakulását jelentősen befolyásolták a november és december hónapban jelentkező kiugró befizetések.

Az adózók a NAV számláira összességében – az import és dohánytermékek áfa-jával együtt – 6 145,2 milliárd forintot fizettek be, ez 10,6 százalékos bővülést jelentett.

A visszaigényelt adó szintén emelkedett, a tavalyi 2 267,5 milliárd forintról 2 619,9 milliárd forintra, amely 15,5 százalékos növekedésnek felel meg.

Fentiek eredményeként a 3 525,3 milliárd forint nettó költségvetési bevétel realizálódott, mely közel 235 milliárd forinttal több a tavalyinál.

A társasági adóból származó költségvetést megillető bevételt számottevő mértékben emelte a növekedési adóhitel igénybevételével kapcsolatos adókötelezettség rendszeres megfizetése. Emellett május hónapban, az előző évre vonatkozó éves bevallások alapján még fennálló adókötelezettségek teljesítése további bevétel növekményt jelentett. Kedvező hatása volt annak is, hogy decemberben a feltöltési kötelezettség alapján teljesített befizetések mértéke a csökkentett adókulcs mellett is a várt szinten teljesült.

A költségvetés éves nettó bevétele 807,4 milliárd forint befizetés és 182,4 milliárd forint visszaigényelt adó mellett 624,9 milliárd forintot tett ki, amely 58,2 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél.

Jövedéki termékek után befolyt 1 022,1 milliárd forintos 2017. évi bevétel 1 százalékkal magasabb az előző évi bevételnél.

Az üzemanyagok jövedéki adója esetében a 2017. évi nettó egyenleg 645,7 milliárd forint, mely 30 milliárd forinttal magasabb az előző évi bevételnél, a tárgyévben kiutalt jövedéki adó 4,2 milliárd forinttal bázisévit meghaladó értéke mellett.

A 2017. és 2016. évi bevételi adatok összehasonlításakor szükséges figyelembe venni, hogy 2016. szeptember 1-jétől változott az üzemanyagokra vonatkozó jövedéki adómérték meghatározásának módja, így 2016 utolsó és 2017 első negyedévében a magasabb, míg 2017 második, harmadik és negyedik negyedévében az alacsonyabb adómérték hatályos benzin, gázolaj és üzemanyag petróleum esetében.

Az adómérték megváltozása a befizetéseket és a kiutalásokat egyaránt érintette. Az egyéb termékek jövedéki adójának 2017. évi nettó egyenlege 91,1 milliárd forint, mely az előző évi értéktől 7,3 milliárd forinttal alacsonyabb.

A bevételek alakulásában szerepet játszott a gyógynövényes italokra vonatkozó, 2017. január 1-jén hatályba lépő jogszabályváltozás (népegészségügyi termékadó) miatti 2016. évi készletfelhalmozás.

Dohánygyártmányok jövedéki adója számlán a termékkörhöz kapcsolódó tárgyévi bevétel 284,7 milliárd forint, mely 12,7 milliárd forinttal marad el az előző évi értéktől.

A 2017. január 1-jén hatályba lépett, az adó megfizetésére vonatkozó jogszabályváltozások, a 2016. év végi készletezés miatti alacsony év eleji szabadforgalom és a finomra vágott fogyasztási dohány forgalmának csökkenése együttesen okozta a dohánygyártmány jövedéki adóbevétel visszaesését, melyet nem tudott kompenzálni a cigaretta árának emelkedése, illetve a 2017. január 1-jén és 2017. július 1-jén hatályba lépett adómérték-emelés sem.

Az év végéig összességében 447,1 milliárd forint támogatás kiutalása történt meg különféle jogcímeken. A folyósított összeg 5,3 milliárd forinttal kevesebb az előző évinél. A kiutalt támogatások döntő többségét az egyedi és normatív támogatás (326,3 milliárd forint) tette ki, a szociálpolitikai menetdíj-támogatás címén 94,5 milliárd forint folyósítására került sor.