Decemberben az export 6,8 milliárd, az import 6,2 milliárd euró volt, a külkereskedelmi mérleg aktívuma pedig 643 millió euró – jelentette hétfőn a KSH.

A statisztikai hivatal első becslése szerint 2015 utolsó hónapjában a behozatal 1,0, a kivitel 7,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; az aktívum év/év alapon közel 400 millió euróval nőtt.

2015 egészében az export 90,7 milliárd, az import 82,6 milliárd euró volt (az egyenleg így 8,1 milliárd euró), az export 7,4 százalékkal, az import 5,6 százalékkal, a mérleg aktívuma 1,8 milliárd euróval haladta meg a 2014. évit.

A külkereskedelmi forgalom volumene 2015-ben 53 677 milliárd forintra rúgott. Összehasonlításképpen: a 2014. évi bruttó nemzeti össztermék (GDP) piaci beszerzési áron 32 180 milliárd forint volt, ami azt mutatja, hogy a magyar gazdaság fölöttébb nyitottnak számít. Mint arra a Morgan Stanley elemzői is rámutattak: a magyar gazdaság az európai feltörekvő gazdaságok közül – a nyitottság mérőszámának a fülkereskedelmi forgalom és a GDP arányát tekintve – a legnyitottabb.

A 2015-ös egész éves GDP-adatok még nem jöttek ki, a negyedik negyedévre vonatkozó első becslést pénteken teszi közzé a KSH, 2,5 százalékos növekedéssel (és lényegében 0 inflációval) számolva a tavalyi adat közel lesz 33 000 milliárd forinthoz.