2018. február 23. péntek, 11:57
Szlovákia, oktatás, környezetvédelem
A Zöld Művelődési Alapból közel 155 ezer eurót kaphatnak az környezeti neveléssel, oktatással és felvilágosítással foglalkozó civil szervezetek Szlovákiában.

A civil szervezetek projektjeikre 2017 októbere óta igényelhettek támogatást. Norbert Kurilla környezetvédelmi államtitkár elmondta:  összesen 28 projektet támogatnak, amelyek közül 17 regionális, 11 pedig országos jellegű – írja a hirek.sk.

Például az elektromos hulladék újrahasznosításával, az általános iskolások és óvodások oktatási kertjeinek építésével és az építkezésekkel kapcsolatos keringő gazdaságot, valamint ökoinnovációkat támogatják.  

A támogatott szervezeteknek 2019 áprilisáig kell megvalósítaniuk a projektjeiket, illetve elszámolniuk az azokkal kapcsolatos költségeiket.

Az alap támogatását igénylőknek többféle kritériumot kellett teljesíteniük, ezek közé tartozik az 5 százalékos társfinanszírozás is. A regionális jelentőségű projektek esetében a támogatás legfeljebb 5000, míg az országos jelentőségűek esetében legfeljebb 10.000 euró lehetett.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja