A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Versenyképes vállalatok tevékenységének emelt szintű digitalizálása” című (GINOP-3.2.6-8.2.4-17) felhívás.

A konstrukció segítségével olyan új Ipar 4.0 és Internet of Things technológiák, ahhoz kapcsolódó hardver és digitális eszközök fejlesztése, megoldások bevezetésének támogatása a cél, melyeket az érintett vállalkozások saját erőből nem, vagy csak nagy anyagi áldozatok árán lennének képesek megvalósítani – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent felhívásban.

A támogatási kérelmeket 2017. május 31-től 2017. augusztus 15-ig lehet benyújtani. (Az időpont irányadó jellegű. Támogatási kérelem beadására kizárólag azt követően nyílik lehetőség, hogy a GINOP Éves Fejlesztési Keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I.18.) Kormányhatározat módosítása hatályba lép – figyelmeztet a Kormány.)

Keretösszeg, finanszírozás

A felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6,5 milliárd forint, amelyből

  • a vissza nem térítendő támogatás keretösszege: 3 milliárd forint,
  • a kölcsön keretösszege: 3,5 milliárd forint.

A forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Egy pályázó 15 millió – 80 millió forint vissza nem térítendő támogatásban, valamint 17 millió – 100 millió forint közötti visszatérítendő kedvezményes kamatozású éven túli kölcsönben részesülhet. A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele kötelező. A vissza nem térítendő támogatás mellett jelen konstrukció a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló kölcsönt is biztosít. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 72 db.

Mire kapható támogatás?

A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak önállóan:

  • Ipar 4.0, vállalati IoT és egyéb emelt szintű üzleti digitalizációs megoldások, rendszerek bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges informatikai, hálózati, szenzortechnológiai, automatizációs és robotikai eszközök beszerzése;
  • Ipar 4.0, vállalati IoT és egyéb emelt szintű üzleti digitalizációs megoldások, rendszerek bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges immateriális javak beszerzése;
  • Ipar 4.0, vállalati IoT és egyéb emelt szintű üzleti digitalizációs megoldások, rendszerek bevezetésének szakmai megvalósításához kapcsolódó munkavállalók tevékenysége, szolgáltatási, tanácsadási és betanítási tevékenységek (kivétel lean vállalati filozófia bevezetése).

Kik kaphatnak támogatást?

Támogatási kérelmet nyújthatnak be azon devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén fiókteleppel rendelkező, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó, kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű, ipari ágazatban működő gazdasági társaság, amely:

  • kis- vagy középvállalkozás;
  • rendelkezik legalább két lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, továbbá
  • éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó, lezárt, teljes üzleti évben minimum 20 fő volt,
  • éves nettó értékesítési árbevétele a legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján meghaladja a 200 millió forintot;
  • a kevésbé fejlett régiókban legalább egy éve székhellyel, fiókteleppel vagy telephellyel rendelkezik.

További feltételek és részletek az alább letölthető felhívásban.