A csok 2015-ös bevezetése és a lakáspiaci áfa 2016-os csökkentése óta jelentősen nőttek az árak az ingatlanpiacon. A GKI megvizsgálta mely településtípusokat érintette erőteljesen a lakásárak növekedése, hol tüntette el a csok hatását, és hol van még érdemi szerepe a támogatásnak.

Településtípus szerinti bontásban a használt lakások esetében a budapesti vevők jártak a legrosszabbul az elmúlt évek árváltozásával. A három gyerek után felvehető csok több mint háromszorosával, 7,2 millió forinttal nőtt egy átlagos, 60 négyzetméteres használt budapesti ingatlan ára. Vagyis a legmagasabb összegű csok is csak kevesebb, mint 10 százalékát fedezi egy átlagos, használt budapesti ingatlan árának, míg a megyeszékhelyeken a lakásár 18 százalékát adja a csok.

A használt lakások átlagára és 2015-17 közötti változása településtípus szerinti bontásban, valamint az igényelhető csok mennyisége gyermekszám szerint (millió forint)

Forrás: KSH, GKI Megjegyzés: Budapesten, megyeszékhelyeken és városokban 60 m2-es ingatlannal számolva, községeknél 80 nm-es ingatlannal számolva

A városoknál és a községeknél valamivel kedvezőbb a kép, ezeken a településtípusokon az árnövekedés „csak” az egy gyerekes kedvezményt emésztette fel. Összességében a városok esetében a három gyermek után igényelhető csok a teljes használt lakásár negyedét, község esetén a 37 százalékát fedezi.

Az új lakások esetén is Budapestet érintette leginkább a lakásárak növekedése, a 10 millió forintos csok kétharmadát felemésztette a lakásárak emelkedése. A megyeszékhelyeknél ez az arány 34 százalék volt, míg a városok és községek esetében a 20 százalékot haladta meg. Ezáltal 2017-ben egy új építésű lakás árának harmadát fedezte a 3 gyerekes csok Budapesten, a többi településtípus esetén pedig a felét haladta meg.

Az új lakások átlagára és 2015-17 közötti változása településtípus szerinti, valamint az igényelhető csok mennyisége gyermekszám szerint (millió forint)

Forrás: KSH, GKI Megjegyzés: Budapesten, megyeszékhelyeken és városokban 60 m2-es ingatlannal számolva, községeknél 80 nm-es ingatlannal számolva

Kétséget kizárólag döntő erejű lehet a harmadik gyermek bevállalásánál a 10 millió forintos csok, mivel Budapesten még a 2017-es átlagáron számolva is megközelítőleg 15 négyzetméter pluszt (egy nagyobb szobát) jelentett, azonban ez a hatás elmarad a 2015-ös 25 négyzetmétertől.