2018. február 22. csütörtök, 10:01
pénzügyek, vagyonkezelés, megtakarítás
Magyarországon több tízezer magánszemély vagyonának megőrzésében játszhat szerepet a bizalmi vagyonkezelés. Ez a jogintézmény lehetővé teszi az igazi, nyugat-európai típusú family office szolgáltatások nyújtását.

​Régóta, sok száz éve ismert és alkalmazott megoldás a „trust”, amelyet a 2014-ben életbe lépett Polgári Törvénykönyv bizalmi vagyonkezelés néven ültetett át a magyar jogba. Bár egy tavalyi jogszabályváltozás jelentősen segíti a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások működését, de még mindig nagyon kevés piaci szereplő van. A most induló, bizalmi vagyonkezelési szolgáltatást nyújtó Apelso Trust új lendületet adhat az iparágnak.

Sok családnak jelent megoldás a family office

A társaság alapítói eddig tanácsadóként foglalkoztak a bizalmi vagyonkezeléssel, az új vállalkozás, mely már megkapta a Magyar Nemzeti Banktól a működéséhez szükséges engedélyt, át is tudja venni a vagyont kezelésre, ezáltal segítve annak megőrzését és növelését.

Az Apelso Trust egyik alapítója, Antall György közölte: 2015-ben a hazai háztartások 0,3-0,3 százaléka, nagyjából 30-30 ezer fő rendelkezett 150-300 millió forintos, illetve 300-3000 millió forintos vagyonnal, a 3 milliárd feletti vagyonnal rendelkező családok száma pedig százas nagyságrendű. Jellemzően nekik van szükségük az úgynevezett family office-ra.

Mit jelent pontosan a bizalmi vagyonkezelés?

A bizalmi vagyonkezelésről és a piacról az Apelso Trust alapítói elmondták, hogy a vagyon megőrzésének mindig is voltak kockázatai, az ezzel kapcsolatos félelmeket pedig világszerte felerősítette a tíz évvel ezelőtti, 2008-ban elmélyülő világgazdasági válság. Bár azóta sok idő telt el, ma már a vagyonnal rendelkezők számára a biztonság, az adatvédelem, a szabályszerű és jogkövető magatartás mellett például az öröklési kérdések is kulcsfontosságúak. Ezekre pedig megoldást jelent a bizalmi vagyonkezelés.

Apelso Trust alapítói és szakemberei az üzleti világban és jogi praxisokban szerzett évtizedes tapasztalat mellett a bizalmi vagyonkezeléshez szükséges speciális szaktudással is rendelkeznek, mivel korábban a legnagyobb tanácsadó cégeknél dolgoztak bizalmi vagyonkezelési területen. A bizalmi vagyonkezelés egyik legfontosabb eleme, hogy a vagyon hasznosításával kapcsolatos döntéshozatalt szétválasztja. A vagyon tulajdonjogát az érintettek átengedik a bizalmi vagyonkezelőnek annak érdekében, kezelje és gyarapítsa azt az érintettek javára.

Jelentős fejlődés előtt

Antall György kiemelte: a bizalmi vagyonkezelés térnyerése hozzájárulhat ahhoz is, hogy magyar emberek kezében lévő, de jelenleg külföldön kezelt vagyonok visszatérjenek a magyar gazdaságba. Az Apelso Trust szakemberei szerint emellett a vagyonörökítésben is nagyon komoly szerepet kaphat a bizalmi vagyonkezelés. Nemzetközi kutatások és példák ugyanis arra utalnak, hogy nagyon komoly kihívást jelent a vagyonok esetében az öröklés. Többek között azért, mert a második generáció tagjai kezében nagyon sok esetben jelentősen csökken a vagyon, részben a szakértelem hiánya miatt.

Bár a hazai piacon új megoldásról, szolgáltatásról van szó, az Apelso Trust alapítói hangsúlyozták, a törvényi keretek stabilak és adottak, valamint a gazdasági növekedés, a családi tulajdonban lévő vállalkozások fejlődése miatt a vagyonos családok száma növekedhet. Ezek a tényezők jó alapot teremthetnek ahhoz, hogy népszerűvé váljon ez a szolgáltatás a magyar piacon.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja