A települések lehetőségei pedig nem engedik meg, hogy a pedagógusok és szakdolgozók bérét szeptembertől 6 százalékkal emeljük – jelentette ki Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának elnöke.

A tervezett béremelés a kiadásaikat az év végéig hozzávetőleg 8 millió euróval növelné – mondta Michal Sýkora, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) elnöke.

„Az önkormányzatoknak nincs esélyük arra, hogy az ilyen emelést elviseljék költségvetéseikben” – szögezte le Sýkora. Egyúttal azonban azt is közölte, hogy a települések a következő naptári év elejétől már hajlandóak betartani a megállapodott 6 százalékos emelést – írja a hirek.sk.

A ZMOS elnöke elhatárolódott az iskolai szakszervezetek azon véleményétől, hogy az önkormányzatok szeptemberi 6 százalékos béremeléssel való egyet nem értése megkérdőjelezi, hogy érdekli-e őket az oktatásügy. Sýkora úgy véli, hogy az oktatásüggyel való törődésük fő bizonyítékai azok az összegek, amelyeket a települések e célra évente költenek.

„Az adó 70 százalékát kapjuk meg, ebből 40 százalékot kötelesek vagyunk az oktatásügyre költeni, ám mi sokkal többet adunk e célra“ – hívta fel a figyelmet Sýkora.