A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfői közlése szerint együttműködési megállapodást írtak alá az osztrák és a szlovén autópálya kezelő társaságok vezetőivel, hogy segítsék egymás munkáját az együttműködő, hálózatba kapcsolt és önvezető járművek megjelenésére való felkészülésben.

A megállapodás részeként a projektben részt vevő szakemberek megosztják tapasztalataikat, tevékenységüket pedig összehangolják munkájuk során. A társaságok közötti együttműködés olyan területekre koncentrál, mint például a forgalomszabályozás, a kommunikációs technológiai megoldások vagy a tesztelésre vonatkozó jogi környezet kialakítása - írják.

A közlésben emlékeztetnek, hogy a zalaegerszegi járműipari próbapálya önvezető járművekkel kapcsolatos, határokon átnyúló tesztjeinek végrehajtása kapcsán ötszintű regionális együttműködés indult el. Mint írják, a kormányzati, a kutatóintézeti, valamint a szakmai szervezetek, illetve a tesztpályák közötti együttműködés mellett az is fontos, hogy a valós körülmények közötti teszteknek helyet biztosító közútkezelők is aktívan részt vegyenek a folyamatban és ezáltal fel tudjanak készülni az átalakuló igényekre, elvárásokra.

A közleményből kiderült, hogy a partnerek közötti együttműködés az elmúlt időszakban végrehajtott, illetve a folyamatban lévő közös projektek keretein belül eddig is intenzív volt, és elsősorban a járművezetők számára nyújtott szolgáltatások fejlesztésére, illetve az országhatárokon átnyúló forgalmi események kezelésére koncentrált. A Magyar Közút azt is jelezte, hogy tavaly elindult az automatizált adatcsere és a webkamera képek cseréje a partnerek között, amelyek a társaságok információs felületein a közeljövőben meg fognak jelenni.

(NT)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja