Egyszerűbben és gyorsabban végezhetnek a számlázással, bankolással és könyveléssel kapcsolatos feladatokkal a vállalkozások az OTP új, eBIZ szolgáltatásának köszönhetően.

Az első pár hét tapasztalatai alapján jelentős az érdeklődés az új pénzügyi szolgáltatás iránt, amelyet az OTP fintech leányvállalata indított áprilisban. Segítségével a kis- és közepes vállalkozások egyrészt naprakész információt kapnak cégük pénzügyi helyzetéről, másrészt hetente több órát is megspórolhatnak. Az újdonságra eddig leginkább a budapestiek voltak a nyitottabbak, de vidéken is egyre népszerűbb a megoldás – írja közleményében az OTP.

A rendszernek köszönhetően jelentősen csökkenthetőek az adminisztrációs jellegű hibák, de a kommunikáció is egyszerűbbé válik. A vállalkozók, illetve a vevők, beszállítók és könyvelők ugyanis felhőalapú, magas szintű biztonsági követelményeknek is megfelelő platformon keresztül érhetik el egymást. A rendszernek köszönhetően jelentősen gyorsulnak és átláthatóbbá válnak az egymás közötti számlázások és utalások is.

Ma már a legtöbb, innovatív digitális alkalmazás a felhőben fut és ez a tendencia egyre inkább hódít a világban – mondta Jósvai Tamás, az OTP eBIZ kft ügyvezetője. A felületen a vállalkozók könnyen áttekinthetik saját vállalkozásuk aktuális pénzügyi helyzetét, partnereik jogi státuszát, egyszerűen állíthatnak ki vagy fogadhatnak be számlákat, amelyeket a felületről egyből ki is egyenlíthetnek. Az adott vállalkozás eBIZ felületére a cégvezető mellett a megfelelő jogosultságokkal rendelkező munkatársak vagy akár a vállalkozás könyvelője is meghívható.

Az eBIZ hamarosan három különböző csomagot kínál a vállalkozások számára. Ezek közül jelenleg még csak az „S” érhető el gyakorlatilag egy mozijegy áráért. Hamarosan azonban igényelhetővé válik az „M”, illetve „XL” csomag is. Ezek a kibővített szolgáltatással bíró csomagok a nagyobb számlaforgalmú cégeknek nyújtanak segítséget, többek között, a nagyobb mennyiségű ingyenes e-számla kibocsátás lehetőségével. A havidíj, a legdrágább csomag esetében sem fogja meghaladni az ötezer forintot.

„Az eBIZ felületét úgy alakítottuk ki, hogy már elsőre is könnyen átlátható, logikus és felhasználóbarát legyen, így minimális internetes tapasztalat is elegendő a rendszer megfelelő használatához” – hangsúlyozta Jósvai Tamás. „Ami mindenképpen szükséges hozzá, hogy a cég rendelkezzen OTP vállalkozói számlával, illetve az ahhoz tartozó OTP direkt szerződéssel.”