Jog
2019. június 27. csütörtök, 12:35
Tavaly 8 százalékkal több házassági és élettársi vagyonjogi szerződést jegyeztek be a nyilvántartásba, mint egy évvel korábban, 2014 és 2018 között pedig 45 százalékos volt a bővülés - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).

A 2014-ben hatályba lépett polgári törvénykönyv által létrehozott nyilvántartást egyre többen használják, a bejegyzések száma másfél ezerre tehető évente.

A közjegyzők tapasztalatai szerint bár egyre többen kötnek azzal a céllal házassági vagyonjogi szerződést, hogy elkülönítsék az adósságaikat, és így megóvják a családi vagyon egy részét, ez még nem tipikus. A kamara hozzátette, leggyakrabban azok kötnek vagyonjogi szerződést, akik nem az első kapcsolatukban élnek és jelentősebb vagyonnal rendelkeznek.

Felhívták a figyelmet arra: több tízezerre tehető azoknak a vagyonjogi szerződéseknek a száma, amelyek nem szerepelnek a közjegyzői kamara nyilvántartásában, ennek hiányában pedig harmadik féllel - például hitelezővel, bankkal - szemben nem feltétlenül hatályosak. Régebbi házassági vagyonjogi szerződés is bejegyeztethető a nyilvántartásba, ha megfelel a hatályos jogszabályok szerinti kritériumoknak.

Kiemelték: az általánosan elterjedt vélekedéssel szemben a házassági és élettársi vagyonjogi szerződés nemcsak a kapcsolat megszűnése esetén segítheti a feleket, hanem fontos lehet akkor is, ha a férj vagy a feleség a vállalkozásához vagy egyéb célból hitelt vesz fel. Ha a szerződésben világosan el van határolva, mi számít különvagyonnak, akkor a házastárstól e vagyonból nem követelhető tartozás - írták.

A bejegyzést a házasfelek (illetve az élettársak) kizárólag személyesen kérhetik a lakóhelyük vagy a tartózkodási helyük szerint illetékes vagy a szerződést közjegyzői okiratba foglaló közjegyzőtől - emlékeztetett a kamara.

(Forrás: MTI, fotó: Free-Photos/Pixabay)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja