Mind többen igyekeznek felkészülni maguk vagy szerettük temetésének akár millió forintos költségére kegyeleti biztosítással. Bár ezek a biztosítások élethosszig tartanak, fizetni nem kell addig.

A méltó végtisztesség megadása nem csak érzelmileg, hanem anyagilag is megterhelő kötelezettség. Míg egyes kisebb településeken a hamvasztásos temetés már 200 ezer forintból is kihozható, van olyan budapesti temető, ahol a hagyományos temetés díja extra elvárások nélkül is  elérheti a 700-800 ezer forintos összeget. Ezért egyre több idősebb ember érzi úgy, hogy ezt az akár félévi teljes nyugdíját meghaladó összeget csak előzetes gondoskodás útján fogja tudni előteremteni.

Fix térítés a befizetési időszak hosszától függetlenül

A kegyeleti biztosítások előnye, hogy előre meghatározott összeget fizetnek ki a biztosított halálakor, függetlenül attól, hogy haláláig – az első 1-3 év között megszabott várakozási időn túl – mennyi időn keresztül fizette annak díját. Általában 50 éves kortól lehet elkezdeni a befizetéseket, de a biztosítás megkötésére egészen 80 éves korig lehetőség van.

A temetéskor kifizetendő, előre meghatározott biztosítási összeg természetesen függ a belépési életkortól, valamint a havonta fizetett díj összegétől – magyarázza Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója. Míg például 56 évesen havi háromezer forint körüli összeget is elegendő fizetni félmilliós térítésért, addig 70 éves korban 5700 forint a havi díj. Magasabb díj vállalása esetén a szolgáltatás mértéke is jóval magasabb, milliós összeg is lehet.

A döntést az anyagi helyzeten kívül az is meghatározza, hogy milyen jellegű temetési szolgáltatásra tart igényt a biztosított, valamint az a döntés, hogy szeretne-e a temetésen kívül más célokra is költeni az összegből. Bár a kegyeleti biztosítások élethosszig tartanak, a díjfizetés nem feltétlenül tart addig: általában 85 évnél húzzák meg azt a határt, amely felett a biztosított a továbbiakban már további fizetés nélkül is igényt tarthat a teljes szolgáltatásra.

Mintegy ötvenezer biztosított

Míg a 2000-es évek előtt leginkább csak a saját bankszámlán – vagy az asztalfiókban – volt lehetőségük az idős embereknek a saját temetésükre gyűjteni, az előző évtizedben már költségfinanszírozó biztosításokat is tudtak kötni erre a célra. Ezeket a biztosításokat, amelyek a temetéssel kapcsolatban felmerülő tényleges kiadásokat fedezték, mára felváltották a jelenleg elérhető, fix összeget térítő életbiztosítási formák. Míg az előző konstrukció jelenlegi ügyfeleinek száma immár 8500 alá csökkent, a speciális életbiztosítást kötő ügyfelek száma immár elérte a 40 ezres szintet.

A kegyeleti biztosításokhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások

A szolgáltatás nem része a hagyatéki eljárásnak, így illeték- és adómentes, vagyis a teljes összeget a méltó végtisztesség megadására fordíthatják az örökösök – mutat rá Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója. Emellett számos pótlólagos szolgáltatás is elérhető rajtuk keresztül. Létezik olyan biztosítás, amely bizonyos betegségek esetén is fizet.

Másutt, ha balesetből kifolyólag állapítanak meg nagyobb fokú, 50 százalék feletti rokkantságot, akkor a biztosítás kétszer fizeti a biztosítás összegét: először a baleset következtében fellépő rokkantság megállapításakor, másodszor a haláleset bekövetkeztekor. Egyes termékeknél a közlekedési balesetből fakadó rokkantság esetén az addig befizetett díjakat is visszatéríthetik.