2016. január 21. csütörtök, 11:00
faipar, fafeldolgozás, bútorgyártás, erdészet, Románia
A fa drágulása miatt panaszkodnak Romániában a feldolgozók, akik már két alkalommal is bojkottálták az állami erdészet által szervezett versenytárgyalást.

Múlt héten a feldolgozók ismét nem mentek el az erdészet által meghirdetett versenytárgyalásra, így az áruba bocsátott fa alig 5 százaléka talált gazdára, a 4,2 millió köbméterből mindössze 200 ezer köbmétert sikerült értékesítenie az erdészetnek. A feldolgozók szerint a kikiáltási ár a háromszorosa annak, amit meg tudnának fizetni – írja a kronika.ro.

Nicolae Ţucunel, a Romániai Erdőgazdálkodók Szövetségének elnöke azt mondja, miközben az egész világon csökken a nyersanyag ára, olcsóbb a kőolaj, a gáz, a fém, Romániában tönkretesznek egy működő ágazatot, mert megfizethetetlenül magas árat kérnek a fáért. Az országban a hivatalos statisztikák szerint elsősorban bükkfát vásárolnak, egy köbméter kikiáltási ára átlag 150 lej volt.

„A bútorgyártók viszont ezt az árat nem tudják megfizetni, s ha ez így folytatódik, az ágazat összeomlik” – kongatta meg a napokban a vészharangot Aurica Sereny, a Romániai Bútorgyártók Szövetségének elnöke. Az állami erdészet a kormány tavaly ősszel kiadott határozata alapján szabta meg a kikiáltási árakat, magyarázta Adam Crăciunescu, a Romsilva vezérigazgatója, aki szerint nincs hatáskörük, hogy ennél olcsóbban kínálják eladásra a nyersanyagot.

„A piacnak kellene szabályoznia az árakat, ám az állami erdészet, a Romsilva még mindig monopolhelyzetben van az országban, hiszen az erdők 40 százaléka állami tulajdonban van, és további 15 százalékot a magánerdőkből is az állami erdészet kezelésére bíztak” – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Bagoly Miklós, a Kovászna megyei vállalkozói szövetség, az ASIMCOV elnöke.

Hangsúlyozta, a nyersanyag drágulása elsősorban az exportra dolgozók esetében járhat nagy piacvesztéssel, hiszen Lengyelország például már most olyan árakkal rukkol elő, hogy a romániai gyártók csak nehezen tudják tartani a piacukat.

Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja