Öt éve folyamatosan emelkedik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret, míg az idei első félévben közel tízezer balesetet szenvedtek el a magyar munkavállalók. Munkáltatói felelősségbiztosítás nélkül dolgozójával együtt könnyen a vállalkozás is a nyakát szegheti.

Ma Magyarországon a leginkább „veszélyeztetett” alkalmazottak az 50-249 főt foglalkoztató cégeknél dolgozó 35-54 éves férfiak. A munkavégzés során vagy azzal összefüggésben elszenvedett, súlyosnak minősülő balesetből − csonkulás, érzékszervi sérülés, maradandó károsodás és haláleset − 165 volt az idei év első félévében – hívja fel a figyelmet közleményében a Groupama Biztosító.

A fenti adatok ellenére a vállalkozások jelentős része ma Magyarországon munkáltatói felelősségbiztosítás nélkül működik. Ez azt jelenti, hogy egy munkahelyi balesetnél a munkáltatónak kell kigazdálkodnia a baleset következtében felmerült kiadásokat, vagy akár évtizedeken át fizetnie a járadékot. Ez rendkívül nagy anyagi terhet jelenthet, főleg, ha még a sérült munkatárs helyettesítésével, pótlásával járó költségeket is figyelembe vesszük.

A Groupama egy korábbi felméréséből kiderült, hogy a munkavállalók kiesését okozó eseménytől minden hatodik cégnél tartanak, de az ehhez fűződő kártérítési igényt csak a vállalatok tizede tartja reális kockázatnak. A reprezentatív kutatásba bevont kis- és középvállalkozások válaszai alapján elmondható, hogy a kisebb cégek a biztosításokkal kapcsolatban általános információhiányban szenvednek.

Közülük csak kétharmaduk vesz igénybe valamilyen biztosítást, ráadásul sokszor nem is a valódi kockázatokat kezelik. A megkérdezettek mindössze 40 százaléka rendelkezett vállalkozói vagyonbiztosítással, ugyanilyen arányban kötöttek élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást a cég vezetőjére, de az alkalmazottakra már csak 18 százalékuk gondolt.

A fentiek tükrében bíztató, hogy a kis- és középvállalkozók körében mérsékelt növekedést lehet tapasztalni a munkáltatói felelősségbiztosítás terén. Jelenleg a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügyfelek mintegy háromnegyede köt felelősségbiztosítást is, mely fedezetet nyújt a munkavállalót ért munkabalesetek esetén is – tájékoztatott Kádár Péter, a Groupama nem-életbiztosítási igazgatója.

Akik még felelősségteljesebben gondolkodnak, alkalmazottaikra élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást is kötnek. Ezek a biztosítások amellett, hogy pénzügyi segítséget nyújtanak a munkavállalóknak és családjuknak egy váratlan esemény bekövetkeztekor, egyben a munkahelyi jutalmazás, gondoskodás eszközei is – tette hozzá.