Áldását adta a GVH arra, hogy a Hungast felvásárolja a Sodexot. Az ügylettel a közétkeztetési piac két nagy szereplője egyesül, de az egyes alpiacokon (például munkahelyi étkeztetés, közintézmények) az együttes részesedésük sem lesz túl nagy.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Hungast Holding Zrt. összefonódás-bejelentésére indult versenyfelügyeleti eljárásban megállapította, hogy a Hungast irányításszerzése a Sodexo Magyarország Kft. felett nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt. Az összefonódással érintett vállalkozás-csoportok, így a Hungastot magába foglaló György-csoport és a Sodexo-csoport egyaránt foglalkozik étkezési szolgáltatás nyújtásával, ezen belül közétkeztetéssel (oktatási-, egészségügyi-, egyéb közintézmények részére nyújtott szolgáltatás) és munkahelyi étkeztetéssel.

A GVH az összefonódás horizontális hatásainak elemzésekor megállapította, hogy a György-csoport piaci részesedése a munkahelyi étkeztetést tekintve minimális, továbbá egy, az adott ügyben nem érintett piaci szereplő a Sodexo-csoporténál lényegesen magasabb részesedéssel rendelkezik, így e piacon nem kell káros horizontális hatásokkal számolni. Csak a György-csoport nyújt közétkeztetési szolgáltatást egyéb közintézmények részére, így e tekintetben az összefonódás nem jár horizontális hatással. Mindkét vállalkozáscsoport részesedése csekély mértékben haladja meg a 20 százalékot az egészségügyi közétkeztetés piacán, valamint egy piaci szereplő itt is lényegesen magasabb piai részesedéssel rendelkezik, s van további három 10 százalék körüli piaci részesedésű vállalkozás is.

A két vállalkozáscsoport viszonylag magas (35-45 százalék közötti) együttes piaci részesedése miatt a GVH az oktatási közétkeztetési piacot vizsgálta legrészletesebben, és e piac vonatkozásában is arra a következtetésre jutott, hogy káros horizontális versenyhatások (áremelkedés, vagy minőségromlás) nem igazolhatók, különös tekintettel arra, hogy a megrendeléseket jellemzően közbeszerzési eljárás keretében lehet elnyerni.

Emellett a piacon az összefonódást követően is kellő számú, tendereken elindulni képes független vállalkozás marad fenn. Az összefonódó felek nem tekinthetők egymás közeli versenytársainak az elmúlt évekből rendelkezésre álló tenderadatok alapján (kevés olyan közbeszerzés volt, amelyen mindkét vállalkozáscsoport elindult, és adagszám szerinti szolgáltatási profiljuk is eltért). Az önkormányzatok, a szolgáltatás igénybevevői kifejezetten erős vevői alkupozícióval rendelkeznek.

A GVH nem azonosított káros vertikális és portfólióhatást sem, mert az összefonódás nem hoz létre új vertikális vagy kiegészítő jellegű kapcsolódást, hiszen a Sodexo-csoport csak olyan tevékenységeket végez, amelyekre a György-csoport működése már eddig is kiterjedt. Mindezek figyelembevételével a GVH megállapította, hogy a Hungast irányításszerzése a Sodexo felett nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt. 

A Versenyjog rovat támogatója: Gazdasági Versenyhivatal

Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja