Június 15-étől bárhol az Európai Unión belül felárak nélkül, a belföldi díjszabás szerint lehet mobiltelefonról hívást kezdeményezni és fogadni, sms-t írni és internetezni. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelten ellenőrzi a szolgáltatók roamingdíjszabási gyakorlatát.

Az NMHH közleménye szerint a barangolási díjak csökkentése évek óta fokozatosan ment végbe az unióban, ennek utolsó lépéseként június 15-től minden telefonszolgáltatónak a belföldi díjaknak megfelelő áron kell a szolgáltatást nyújtania azon felhasználók számára, akik az Európai Unión belül időszakosan külföldre utaznak. Ezzel tehát külföldön is a hazai díjszabás szerint lehet majd telefonálni, üzenetet küldeni és fogadni, internetezni.

A változtatás a külföldre utazó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanulókat, illetve a határ menti ingázókat is érinti. A kedvező feltételek mindenkire érvényesek, az előre fizetős kártyásokra és a havidíjas előfizetőkre is - írták. Az elmúlt három év adatai alapján Magyarországon a 14 év feletti lakosság mintegy 30 százalékát, 2,4 millió embert érintett a roamingszabály, azaz járt külföldön. 

A tájékoztatás szerint azért, hogy ne lehessen visszaélni a roaminggal, a "Mobilozz mint otthon" elv alapján a mobiltelefonáláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat az időszakos külföldi tartózkodások során lehet igénybe venni a hazai feltételekkel. Ennek megfelelően az előfizetők a hazai díjcsomagokban meghatározott időtartamú hanghívást kezdeményezhetnek és a díjcsomagoknak megfelelő számú SMS-t küldhetnek az Európai Gazdasági Térség területén: az Európai Unió tagállamaiban, illetve Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában. A szabályozás ugyanakkor a többi országra, így Magyarország szomszédjai közül Ukrajnára, Szerbiára, de a nyugat-európai államok közül például a nem EU-s Svájcra sem terjed ki.

Az NMHH figyelmeztet: az EU-roaming nem nemzetközi hívás, míg a nemzetközi hívás azt jelenti, hogy valaki a magyarországi hálózatból hív külföldi számot, a roaming alkalmával külföldi hálózatból kezdeményez hívást vagy küld sms-t Magyarországra vagy más uniós államba. Az új szabályok csak az EU-s roamingolásra vonatkoznak, a nemzetközi és az EU-n kívüli országokba menő hívások használati díjait és feltételeit a szolgáltatók továbbra is maguk állapíthatják meg. 

A rendelet az adathasználatra alkalmazhat korlátot: a belföldi adatkeretet fel lehet használni roaminghelyzetben is, de még ha a szolgáltató belföldre korlátlan adatforgalmat kínál is, roamingcélra lehetősége van limitet felállítani. Az új szabályozás bevezeti a méltányos felhasználás fogalmát. Az új feltételek ugyanis csak azokra az előfizetőkre vonatkoznak, akik a szolgáltatójuk tagállamában - tehát magyarországi szolgáltatók esetében Magyarországon - rendelkeznek lakóhellyel, életvitelszerűen ott is élnek, és csak időszakos látogatásokat tesznek uniós tagállamokba. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja