A Világgazdaság szerdai száma szerint januárban több személyi kölcsönt folyósítottak a bankok, mint az azt megelőző, karácsony előtti hónapokban.

Ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy a pénzintézetek jelentős része már az év elején különböző akciókkal próbálja felkelteni az ügyfelek érdeklődését a személyi hitelek iránt. Mint az a gazdasági napilap cikkéből kiderül, a „sietség” érthető is, hiszen a múlt télen, a hitelboom tombolása közben a januári 27,25 milliárdos személyihitel-folyósítás 21,5 százalékkal haladta meg a 2017 decemberit. Sőt, – a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint – még a novemberi adatokra is rávert 20 millió forintot.

A Világgazdaság összeállítása alapján az is megfigyelhető, hogy a hiteligénylők egyre nagyobb része nem a mindennapi likviditási gondjaira vesz fel kölcsönt – amire az átlagos hitelösszeg látványos emelkedése is utal -, hanem sokkal inkább előre terveznek, így például a tavaszi lakásfelújítás vagy éppen egy új autóvásárlás miatt folyamodnak a bankokhoz segítségért.

(NT)