Tavaly egyetlen kilométer autópályát sem adtak át a forgalomnak Romániában. A kormány szerződésbontással fenyegeti azokat a cégeket, amelyek nem tartják be a határidőket. A munkavégzést drónok által készített felvételeken követnék.

Tavaly egyetlen kilométer autópályát sem adtak át a forgalomnak, miközben Románia 86 080 kilométernyi közúthálózatának több mint 36 százaléka (31 084 kilométer) kavicsos vagy földút – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Összesen 747 kilométernyi sztráda szelte át az országot, ez a teljes közúthálózatnak mindössze 4,2 százaléka – írja a Krónika. Behozná a lemaradást Sorin Grindeanu. A román miniszterelnök arról beszélt, hogy idén kilencven kilométer autópálya átadása a cél.

A kormányfő kitért a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) által elindított projektekre is. „A szakhatóságnál közbeszerzési eljárás alatt állnak a gyalui csomópontnál esedékes munkálatok és a 2B–3A1-szakasz összekötése, a Brassó–Marosvásárhely–Kolozsvár–Nagyvárad-autópálya esetében az ajánlatok átvizsgálásánál tartunk” – mondta el a kormányfő.

A miniszterelnök ismételten hangsúlyozta: azt javasolta a közlekedési miniszternek, hogy költöztesse terepre a munkát, hiszen „az irodákban ülve nem épülnek sem körgyűrűk, sem autópályák, sem modern vasúti pályák”.

Răzvan Cuc közlekedési miniszter azonban mégiscsak inkább az irodából követné a munkálatok állását. Közölte: a szaktárca drónokat vagy videokamerákat vásárolhat, hogy megfigyelhessék az építkezési folyamatokat. Ahol rendellenességeket találnak, felbontják a kivitelezőkkel kötött szerződéseket.

„Valós időben szeretnénk látni a munkálatokat, hogy tájékoztatni tudjuk a lakosságot, és mindenki tudja, hogy mire számíthatunk. Mi mindent megteszünk, hogy ne álljanak a munkálatok. Ha a vállalkozók lassan mozognak, és nem veszik figyelembe a kivitelező által előírt munkafolyamatokat, akkor gondolkodás nélkül felbontjuk a szerződéseket, úgy ahogyan Bákóban is tettük” – mutatott rá Cuc.