A júliustól változó szabályozás alapján a jelenleginél egyszerűbb lesz majd drónokat reptetni Magyarországon, ezt azonban továbbra is csak azok tehetik majd, akik előzetesen felelősségbiztosítást kötöttek a légijármű által esetleg okozott károk fedezésére.

A hatályos jogszabályok szerint Magyarországon drónt mindenki csakis eseti légtér engedély birtokában reptethet, ennek ellenére több ezer drón járja már a magyar légteret – hívja fel a figyelmet közleményében a Groupama Biztosító. A tevékenység kizárólag a drónra kötött felelősségbiztosítás megléte esetén végezhető – utóbbi jelentőségét támasztja alá a Budapesten történt eset is: február elején egy irányíthatatlanná váló drón betörte egy autó szélvédőjét Budapesten, a Szabadság hídnál.

Jelenleg sajnos igen nehézkes a légügyi szabályozást betartva élvezni a drónreptetésben rejlő örömöket, az adminisztráció és az engedély beszerzése miatt 30 napra kell előre gondolkodni, ha valaki a reptetni szeretné drónját. Ezen a helyzeten fog nagymértékben segíteni a várhatóan július 1-jétől hatályba lépő pilóta nélküli légijárművekről szóló NFM rendelet, mely bizonyos feltételek teljesülése esetén akár szükségtelenné teszi a légtérhasználati engedély megszerzését is, de lehetőséget biztosít majd rövidebb eljárás keretében megszerezni azt. Ugyanakkor valamennyi üzemeltetési formának továbbra is feltétele lesz a felelősségbiztosítás megkötése.

A Groupama jelenleg is kínál drónbiztosítást a Drónpilóták Országos Egyesületén keresztül, és közösen dolgoznak az új légügyi szabályozással összhangban lévő biztosítás termékek fejlesztésén is. Az, hogy a drónok károkat okoznak, nem zárható ki a jövőben sem, főként, ha figyelembe vesszük, hogy milyen mértékben nő számuk a hazai légtérben. Az új szabályozás azonban minden bizonnyal hozzájárul majd ahhoz, hogy Magyarországon is nő a drónjukat felelősségteljesen, tudatosan használók tábora, mellyel a drónok által okozott károk rendezése is megoldott lesz – hangsúlyozta Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.