Kevesebb magyar tejföl kerülhet ősszel a boltokba, az viszont drágább lesz. A hazai feldolgozóknak külföldről kell beszerezniük az egy év alatt háromszorosára drágult zsíros tejszínt.

Már az ősszel mélyebben kell a pénztárcájába nyúlnia annak, aki jó minőségű tejfölt szeretne vásárolni. A tejtermék alapanyagául szolgáló zsíros tejszín ára az egekbe szökött az európai uniós piacon.

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta: az elmúlt időszakban alaposan megnőtt a tej zsíros része iránti kereslet. Németországban például a tömbös vaj ára ma kilogrammonként 6,2 euró, míg tavaly májusban – a tejpiaci válság közepén – harmadáron, 2,6 eurón kereskedtek a termékkel.

Ugyanez a helyzet a negyvenszázalékos tejszín esetében is: míg tavaly májusban egy euróért kelt el a tejszín, most 2,8 eurót fizetnek érte a felvásárlók. A drágulás pedig a következő hetekben-hónapokban is folytatódik.

A magyarországi boltokban a tejtermékek közül a tejföl a legnépszerűbb. Ráadásul ősszel minden évben megnő a kereslet a tejföl iránt, ami a karácsonyi ünnepek végéig kitart. Kérdéses, hogy jut-e majd elég tejföl a boltokba, s ha igen, milyen árat kell majd fizetni érte.

– Bár 2016 decemberében sikerült elérnünk, hogy 92-94 forintra emelkedjen a nyers tej ára, az év egészében átlagosan 74 forintot kaptak a tej literéért a gazdák, ami mindenkinek komoly veszteséget jelentett – emelte ki a szakember.

A termelőket a kormány támogatásai mentették meg. Az árak azóta – az uniós túltermelés megszűnésének köszönhetően – stabilizálódtak, jelenleg is 90 forint feletti összeget fizetnek a gazdáknak a felvásárlók. Ezt a szintet emelnék tovább a feldolgozók.

Mélykuti Tibor úgy véli, ezzel a lépéssel rábírhatják a termelőket arra, hogy megfelelő takarmányozási rendszert alakítsanak ki. Bízik abban, hogy akár már ebben a hónapban el tudják indítani a tejáremelést.