A búzatermelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják, míg a malmok arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal növelik.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy a tavalyi rekordévhez képest 10-15 százalékkal lesz kisebb a búzatermés, várhatóan 4,7-5 millió tonna. A búza ára az elmúlt hetekben kissé emelkedett, és a termelők további árnövekedést várnak. Ha ugyanis a szárazság tovább tart a nagyobb európai kukoricatermelő országokban, illetve Kanadában, akkor az közvetve árnövelő hatású lesz a búzapiacon is.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a párizsi gabonatőzsde árai az egy évvel ezelőtti szintnél 10 százalékkal magasabbak, már 44-45 ezer forintos jegyzések is vannak. Az elmúlt időszak áremelkedése nyomán augusztusban emelni fogják a liszt árát a malmok, mintegy 5-10 százalékkal – jelentette ki a szakember. A pékek egyelőre nem foglalkoznak a lehetséges áremelés kérdésével – válaszolták a lapnak a Magyar Pékszövetségnél. (MTI)