2017. október 10. kedd, 09:57
infláció, KSH, fogyasztói ár, kereskedelem, üzemanyag, dohány, alkohol
Idén szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg az első kilenc hónapban összességében 2,4 százalékkal emelkedtek az árak éves összevetésben. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az üzemanyagok és az élelmiszerek drágultak.

Szeptemberben az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a vaj, vajkrémé 16,5, a sajté 9,5, a sertéshúsé 8,5, a kávéé 7,1, a kenyéré 5,9, a párizsi, kolbászé 5,8 százalékkal. A baromfihús ára 12,9 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, átlagosan 6 százalékkal – közölte a KSH.

Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal emelkedett, a tankönyveké – az ingyenes tankönyvet kapó diákok körének bővítése miatt – 58,7 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások ára 1,8, a háztartási energiáé 1,0 százalékkal lett magasabb, ez utóbbin belül a tűzifa 8,8 százalékkal drágult, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 1,1 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal kevesebbe kerültek.

Idén augusztushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 4,0 százalékos árcsökkenésének következményeként. (E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,4 százalékkal emelkedett.) A vaj, vajkrém 3,8, a tej 2,3, a sajt 0,9 százalékkal drágult.

A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 1,8 százalékkal a ruházkodási cikkek ára nőtt, a szezonváltás miatt. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,6, ezen belül a járműüzemanyagoké 2,5 százalékkal magasabb lett. A háztartási energia 0,4, ezen belül a tűzifa 3,9 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára 0,3, a tartós fogyasztási cikkeké 0,1 százalékkal nőtt. A szolgáltatások ára 0,4 százalékkal mérséklődött, ezen belül az üdülési szolgáltatásoké 6,4 százalékkal.


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja