A magyar mentalitás értékeli a fineszességet. Bennünk van valamiféle „kurucos, játsszuk ki a rendszert” szemlélet – mondja dr. Csillag Sára a KamaraOnline-nak adott interjúban. A Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos rektorhelyettese szerint egy fogyasztói bojkott nagyon komoly veszteséget okozhat az etikátlan cégeknek.

Hogyan lesz az egyetemről kikerülő, etikai ismeretekkel felvértezett hallgatóból a cégéhez maximálisan alkalmazkodó, akár etikátlan döntéseket is felvállaló vezető?

– Megtámadnám az alapfeltevését. Aki ma az egyetemekről kikerül, az nem feltétlenül van valóban felvértezve. Az etikussághoz való viszonyt nagyon sok minden befolyásolja, többek között az egyén személyisége, a neveltetése, társadalmi szocializációja. Mire valaki bekerül az egyetemre, a személyisége már többé-kevésbé kialakult, addig már rengeteg impulzus érte. Az etikusságot befolyásolhatja ezen túl a tágabb társadalmi-gazdasági közeg, például egy országban általánosan uralkodó értékrend. Tudjuk, hogy Magyarország a korrupciós és átláthatósági rangsorokban világszinten ugyan nincsen rossz helyen, de Európában egyáltalán nem tartozik az éllovasok közé.

Amikor az egyetemen ilyen kérdéseket vetünk fel, általában azzal találkozunk, hogy nagyon gyenge a hallgatók korrupcióészlelése. Példa van bőven. Mondjuk, valaki egy cégnél a beszállítójától értékes ajándékot kap a névnapjára. Adott a kérdés, hogy azt elfogadhatja-e vagy sem? A hallgatók nagy része azt mondja, hogy a magyar kultúrkörben a névnap fontos ünnep, miért ne fogadnék el akár értékes ajándékot is? Biztos azért kapom, mert kedvelnek engem. Egyáltalán nem látják, hogy ez befolyásolásról is szólhat, korrupciógyanús helyzetet teremthet. És persze hány forinttól értékes egy ajándék? Valakinek már az ezer forintos bor is annak számít, másnak pedig 200 ezer forintnál kezdődik a határ. Mit csinálhatunk mi az egyetemen? Ezekről a témákról, példákról beszélgetünk, felkészítjük a diákokat, hogy adott helyzetben elgondolkodjanak, és próbáljanak felelősen, a körülményeket felelősen mérlegelve dönteni.

– Diplomával a kézben nagyobb a valószínűsége, hogy a pályakezdő valóban mérlegel etikai kérdéseket?

– Vannak kutatások, amelyek azt vizsgálták, hogy az iskolázottság kapcsolatba hozható-e az etikussággal. Ezt nem igazán sikerült bizonyítani, igaz, a fordítottját sem. Egy diploma nyilván jelentheti azt, hogy az ember megfontoltabban, több tényezőt figyelembe véve dönt, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető az etikai szempontokat is jobban figyelembe veszi.

Az elmúlt évtizedekben a multik saját vállalati kultúrájukat is Magyarországra telepítették. Etikai kérdésekben ez segített vagy nem?

– Is-is. A szocialista rendszerben – legalábbis elvben, vagy a szavak szintjén – a közösségi tulajdon volt a meghatározó, ezáltal alakulhatott ki az a „kultúra”, hogy a közösségi vagyon senkié, ezért, ha ellopom, senkit sem károsítok meg. Még mindig hozzuk magunkkal ezt a relatívizáló nézőpontot: a munkahelyről hazavisszük a tűzőgépet, a fénymásoló papírt, a szolgálati autót magáncélra is használjuk. Ezt nem tartjuk etikátlannak, mert azt hisszük, hogy konkrétan senkinek nem okozunk vele kárt. Ez a fajta morális erózió, a felelősség hárítása elég egyértelműen a szocializmus öröksége. Azt kérdezi, hogy a multi cégek mit hoztak? A globálisan működő vállalatok abban nagyon jók, hogy ezekre a területekre, a felelős vállalati viselkedéssel vagy az etikátlan gyakorlatokkal kapcsolatban is vannak iránymutatóik. Vannak működő és kipróbált rendszereik arra, hogyha valaki etikátlan dolgot lát a vállalatnál, azzal mit kell kezdeni, kinek kell jelenteni, és egyáltalán mit is jelent az etikátlan magatartás. Ilyen értelemben mindenképp kaptunk jó dolgokat, már azzal is, hogy rámutatnak a problémákra és ezek lehetséges kezelési módjára. Az más kérdés, hogy globális szinten egy multinacionális cég, amelyik például az adott országban éppen csak annyi munkavédelmi szabályt tart be, amennyi kötelező, ezzel etikusan cselekszik-e. Etikusan viselkedik-e egy cég, ha Európában, mondjuk, a szerelőkre vonatkozó munkavédelmi előírásokat maradéktalanul betartja, ám ugyanez a cég Afrikában, ahol nincsen ilyen előírás vagy legalábbis töredéke a Nyugat-Európában szokásosnak, elfelejti ezeket a szigorúbb (és nyilván költségesebb) előírásokat.

Sokszor olvashattuk, hogy egy-egy multi jobb minőségű élelmiszert árul a nyugat-európai piacon, mint nálunk, mondván: nekünk ez is jó. Nem túl etikus hozzáállás, ha ez tényleg így van.

– Újra és újra fellángol azon a vita, hogy a multik „angyalok vagy démonok”. Azt gondolom, hogy minden vállalatnagyságnál, minden iparágban lehet olyan cégeket találni, amelyek megpróbálnak etikusan viselkedni a munkavállalóikkal ugyanúgy, mint a fogyasztókkal, beszállítókkal. Ugyanígy találhatunk ugyanazon a területen rossz példákat is. Tiltakozni szoktam, ha valaki azt mondja, hogy a kis- és középvállalkozások etikátlanok. Ilyet nem szabad mondani, általánosítani pedig végképp veszélyes. És persze tegyük hozzá, hogy nekünk, fogyasztóknak, a társadalom egyes tagjainak, vagy a fogyasztói szervezeteknek, a kamaráknak is nagy szerepe lehetne abban, hogy egy multi ne árulhasson nálunk vacakabb sajtot, mint a hazájában. Ugyanígy fontos, hogy egy nagy cég a kis beszállítóival ne bánhasson el úgy, hogy csak 80–90 napra fizet, ha egyáltalán fizet. Ezek olyan kérdések, amelyeknek egy részét nem lehet pusztán törvényekkel szabályozni. Az a kérdés, hogy a társadalom van-e annyira erős és tudatos, hogy kikényszerítse az etikus magatartást és szankcionálja az etikátlant.

– A multiknál maradva, itt volt a Volkswagen dízelbotránya. Még Magyarországon is azt mondták: az autógyártó óriás számára nem lesz végzetes, hogy becsapta a vásárlóit, a piacot. Nem is lett.

– Nagy kérdés, hogy mi is lesz a Volkswagen-botrány eredménye közép- és hosszútávon. És persze mindig felmerül a kérdés, hogy ki tudná ezeket a botrányokat megakadályozni? Vajon létre tudnánk hozni olyan globális, szuper szervezetet, amelyik ilyenkor – a példájánál maradva – a Volkswagen orrára koppint? Erre korábban volt szándék, de ma inkább abba az irányba megyünk, hogy – nyilván a jogszabályokon túl – az érdekképviseletek és a társadalmi szervezetek erősödjenek meg és legyenek mértékadóak. Egy fogyasztói bojkott nagyon komoly veszteséget okozhat az etikátlan cégeknek. Nyilván az is fontos, hogy a multi cégek megértsék: nem csak saját tevékenységükért  felelősek, hanem a felelős magatartást az ellátási lánc mentén érvényesíteni kell.

Hagyjuk a multikat! Hiszen a hétköznapi életünkben is gyakran etikátlanul járunk el, például akkor, amikor a szolgáltatótól nem kérünk számlát. Csak az érdekel, hogy kevesebbet fizessünk.

– A magyar mentalitás értékeli a fineszességet. Bennünk van valamiféle „kurucos, játsszuk ki a rendszert” szemlélet. Magyarországon az, hogy valaki adót csal, nem társadalmi bélyeg, hanem a népi társasjáték része. Megint csak azt mondom, hogy a korrupcióészlelésünk nem működik, vagy legalábbis nagyon eltompult. A másikat könnyen megbélyegezzük, hogy milyen etikátlan, miközben természetesnek vesszük, hogy mi is potyázunk a buszon, nem kérünk számlát a szakitól, és ha lehet, csalunk kicsit az adóbevallásban, a munkahelyről pedig „természetesen” haza hordjuk a dolgokat. Nem tudatosul bennünk, hogy mindez szintén nincs rendben.

Azt gondolom, hogy már az egyetem előtt, az általános- és  középiskolában kellene foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Akár osztályfőnöki órán lehet vitatkozni az egyéni és a társadalmi érdekekről. Azt is meg kell tanítani, hogy minderről beszélgetni, vitatkozni kell, közösen több szempontból körbejárni a kérdéseket. Nemrég hallottam, hogy az egyik középiskolában osztályfőnöki órán oxfordi típusú vitákat tartanak. Van két állítás – például a kegyes halállal kapcsolatban – és az a feladat, hogy a gyerekek pro és kontra érveljenek. Végiggondolják a témát, kutatnak hozzá az interneten, beszélgetnek róla, megtanulnak érvelni. Magyarországon sokan nem érvelnek valami mellett, hanem veszekednek valamiről - gyengék vagyunk a válaszok közös megtalálásában vagy a közös megoldás megtalálásában. Nem beszélünk arról, miként lehetne megoldani azt, hogy az emberek ne blicceljenek a villamoson és több pénz jusson a közösségi közlekedés fejlesztésére. Pedig lehet, hogy ehhez nem plusz ötven ellenőr szükséges, hanem a jegy és bérletrendszer reformja. A konzultatív, párbeszédes megoldások híve vagyok.

Nyilván az a legideálisabb, ha valaki a családjában jó dolgokat tapasztal.

– A neveltetés etikai kérdésekben sem hagyható ki. Ráadásul a fejlődés-pszichológusoktól azt is tudjuk, hogy nem feltétlenül az számít, hogy mit mond a szülő, hanem az, hogy mit lát a gyerek a családban. Hiába mondja a szülő a gyereknek, hogy legyél becsületes, mert különben nyakon váglak, ha ő sem kezeli a jegyet a buszon, hogy ennél súlyosabb példát ne mondjak.

Ugyanez igaz a munkahelyen. Mégis sokan „morális kaméleonként” viselkednek. Elítélik, hogy etikátlan a főnökük, mégsem szólnak, mert féltik az állásukat.

– Tökéletesen igaz, hogy fejétől bűzlik a hal. A vezető szerepe nagyon fontos, ő adja meg a morális alaphangot, példát mutat. Ha egy főnök a cég vagyonát a sajátjaként kezeli, ezzel egyfajta kultúrát teremt, amely persze nem jó példa. Ha egy cég folyamatosan becsapja a fogyasztókat, akkor a vállalaton belül miért ne csapnák be egymást is a különböző szervezeti egységek? Ha egyszer valaki elkezd hazudni, kifelé ugyanúgy nem mond igazat, mint a saját kollégáinak. A fiatalokat azzal kellene felvérteznünk, hogy soha ne bagatellizálják el a saját szerepüket és felelősségüket. Ne mondják azt: tudom, hogy ez etikátlan, de nem tehetek róla, én csak egy feladatot hajtok végre. Egy vállalatnál „kis fogaskerékként”, pályakeződként is legyek annak tudatában, hogy mi a cselekedetem következménye.

Egy családi vállalkozás etikai szempontból lehet jobb helyzetben?

– Nem emlékszem olyan magyar kutatásra, amely ezt vizsgálta volna. Az olyan családi vállalkozások, amelyek alapvetően egy közös értékrendre, olyan értékekre, mint tisztesség, igazságosságra épülnek – igen. Az ilyen etikus cégek lehetnek egy magyar vállalati kultúraváltás motorjai. A multik máshogy támogathatják az előrelépést. Észak-Európában például nagyon alacsony a korrupciós index. Egy finn vagy svéd vállalat Magyarországon (többek között) azzal segítheti a kultúránk fejlődését, hogy a munkavállalónak továbbadja az értékrendjét.

Egy átlag munkavállaló nem fog piacot kutatni, hogy teszem azt, melyik élelmiszer-áruháznál etikusabbak a vezetők.

– Persze sokat számíthat az anyagi helyzet. Ha valaki családot tart el, az másfajta felelősség, mintha valaki csak magáról gondoskodik és magáért felel. Természetesen nem lehet könnyedén és általánosítva azt mondani, hogy mindenki azonnal mondjon fel, ha disznóságot lát a munkahelyén. De azt gondolom, hogy mindenkinek húznia kell egy vonalat, és azt mondani, innentől ehhez nem adom a nevem, semmilyen körülmények között. Ha például az illetőnek kenőpénzt kellene elfogadnia, az már ne legyen összeegyeztethető a saját értékrendjével, még akkor sem, ha nehéz anyagi helyzetben van. De ki merne egy hipermarketben dolgozó pénztáros fölött pálcát törni azért, mert az állását féltve nem mer szólni valami olyan gyakorlat miatt, ami gyanús? Én azért úgy látom, hogy egy fiatal, független értelmiségi ma már nem feltétlenül megy el olyan céghez dolgozni, amelyet nem tart etikusnak. Szeretném, ha a hallgatóink is gondokodnának ilyen kérdésekről, és képviselnék ezt az álláspontot.

Magukra adó cégeknél van etikai kódex. Igaz, a dolgozók többsége nem ismeri. Akkor minek van?

– Egy időben Magyarországon is sok vállalatnál írtak etikai kódexet. Ez előny, vagy akár feltétel is lehet egy-egy pályázatnál (mondjuk fenntarthatósági stratégia vagy esélyegyenlőségi terv mellett). Sok vállalat felső vezetői szükségesnek tartották, hogy legyen etikai kódex a vállalatnál. Később viszont jöhettek olyan utódok,vezetők,  akiknek ez már nem volt annyira lényeges. Szerintem fontos lenne bizonyos időnként elővenni a kódexet, megnézni, hogy még mindig az van-e benne, amit gondoltunk és arról szól-e, ami valóban a probléma. Csak példaként, Nyugat-Európában ma létező etikai probléma, hogy mikor, milyen esetben vethetik drogteszt alá a dolgozót. Tíz éve ez nyilván nem volt még kérdés, de mára Magyarországon is kérdés lett ez. Vagy akár a cégen belüli szerelmi kapcsolatok megítélése is. Tíz éve ezeknek a helyzeteknek a kezelésével sem nagyon foglalkoztunk, pedig az emberek akkor is egymásba szerettek a vállalatoknál. Le kell porolni az etikai kódexet, frissíteni kell, érdemes eseteket, példákat írni bele. És segíteni kell a munkavállalókat is a megértésében – beszéljenek róla, vitassák meg, mondják el, ha valamivel nem értenek egyet, legyen a kódex közös alkotás.

Ismerek céget, ahol - íratlan szabályként - családtagok nem dolgozhatnak együtt. Nyilván ez a másik véglet.

– Érdekes gyakorlatok vannak. Megkérdezték egyszer tőlem, etikus-e, ha házastársakat egyszerre bocsátanak el egy vállalati leépítésnél. Hiszen nehéz helyzetbe kerül az a család, ahol mindkét kenyérkeresőnek egy időben szűnik meg a kereseti lehetősége. De vajon igazságos-e, hogy valamelyiket megmentik, noha a cégnél van nála jobban teljesítő, akit így el kell bocsátani? Ezek olyan etikai dilemmák, amelyekkel nehéz szembesülni. Elképzelhető, hogy családi vállalkozásoknál ezekkel a nehéz helyzetekkel ritkábban találkozunk, ott esetleg mások jellemzőbbek.  A közelmúltban egy egyetemi konferenciánkon egy olasz professzor azt mondta, hogy a családi vállalkozások egyik legnagyobb kihívása, ha szétmegy a család, elválnak a házastársak és esetleg új kapcsolatok születnek. Vagyis ott másfajta etikai kérdések merülhetnek fel.

Pozitív diszkrimináció lehet, ha megváltozott munkaképességűt alkalmaznak más „rovására”. Ez is okozhat feszültséget.

- Egy vállalatvezetőtől hallottam, hogyan kezelik ők ezt a problémát. Azt mondta, náluk nem célzottan toboroznak megváltozott munkaképességű munkavállalókat, hanem a tartósan beteg munkavállalóikat tartják meg. A cégnél tudják az emberek, hogy rájuk ilyen esetekben is számítanak, keresnek olyan feladatot számukra, amelyben a megmaradt képességeiket tudják használni. Szerintem nem nagyon sikeresek azok a vállalati gyakorlatok, amelyek direkt megváltozott munkaképességűt keresnek egy-egy konkrét munkakörre. Azok a vállalatok sikeresek ezen a terülten, amelyek az ösztönző rendszert érvényesítve fokozatosan építik be a kultúrájukba, és nem egyfajta kvótarendszert akarnak alkalmazni.

Az egyetem hallgatói az elmélet mellett megismernek gyakorlati példákat?

– Gyakorlat nélkül ez nem működne. Nagyon sok, konkrét esetet dolgozunk fel, üzleti szituációkat feldolgozó órát tartunk, hogy lehessen gyakorolni a mérlegelést, megbeszélést, döntéshozatalt. Különösen a mester képzésen gyakran hívok meg vállalatvezetőket, akikkel workshopot szervezünk a diákok aktív közreműködésével. Ez a vezetőknek is jó, hiszen azonnal jön a visszajelzés a fiataloktól, hitelességi próba, ahol nem lehet félrebeszélni. A diáknak pedig azért hasznos, mert testközelből találkozik a céges problémákkal, közvetlenül az érintettek gondolataival és érzéseivel szembesül. Nagyon izgalmasak, amikor konkrét magyar jelen idejű eseteket elemezünk. Ide tartozott annak idején a vörösiszap katasztrófa és a Quaestor-ügy is. Azt boncolgattuk, hogy kinek mekkora volt az etikai felelőssége.

– Miért van az, ha valaki a magánéletében etikus, vállalati vezetőként másként viselkedik?

– A belülről irányított személyiségnek nagyon szilárd értékrendje van, a külvilág jelzéseitől függetlenül ezek alapján cselekszik. Ugyanakkor létezik a kívülről irányított személyiség is, az ő viselkedését sokkal inkább a környezetének elvárásai határozzák meg. Nyilván a második csoportba sorolható emberek könnyebben lesznek a helyzethez alkalmazkodó morális kaméleonok. De a személyiségi jegyeken kívül találkozhatunk a tudatos döntés alapján cselekvővel is, aki eldönti, hogy más szabályok érvényesek otthon és a munkahelyen. Vagyis: az illető sokszor tudja, hogy valamit feltétlenül nem kellene csinálnia, de mégis úgy dönt, hogy megteszi, mert szerinte elvárják a főnökei vagy úgy gondolja, hogy anyagi haszna lesz belőle. Így lesz belőle tudatosan vállalati „morális kaméleon”. Kérdés, hogy lehet-e ezzel együttélni hosszú távon, vagy előbb-utóbb testi-lelki betegség lesz a vége. Én azt remélem, hogy olyan világ felé haladunk, ahol az üzleti életben is egyre értékesebb az egyenesség, a becsületesség, a tisztesség és az etikus viselkedés.

Szerdahelyi Csaba


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja