A hónap beruházója a Linamar Hungary Zrt., kis- és középvállalkozója a miskolci székhelyű Vasbeta Kft., startup vállalkozása pedig az xHealth Kft. lett.

Ahogy 2013 augusztusa óta minden hónapban, november 27-én is beruházói, kis- és közévállalkozói, valamint startup-kategóriában nyújtott át elismerést Varga Mihály.

A hónap beruházója elismerést a Linamar Hungary Zrt. európai csoportjának alelnöke, Havasi Csaba vette át. A cég orosházi és békéscsabai telephelyén 5,3 milliárd forintos fejlesztés során magas technológiai színvonalú CNC-megmunkáló gépeket és egyéb berendezéseket szerzett be.

A hónap kis- és középvállalkozása a Vasbeta Kft. lett. A díj átvételekor Bartha György ügyvezető igazgató elmondta, a változásokhoz alkalmazkodva 1997-ben alapított miskolci cég az elmúlt években a világon eddig sehol nem alkalmazott termékazonosító technológiát fejlesztett ki.

A hónap startup vállalkozása elismerésben az xHealth Kft. részesült, a díjat Szász Levente ügyvezető vette át. A fiatal ötletgazdák által kifejlesztett Laborom elnevezésű betegtámogató applikáción keresztül a páciensek maguk tölthetik fel, rendszerezhetik és követhetik egészségügyi méréseiket, leleteiket és rögzíthetik gyógyszereiket.