Elkészült Magyarország digitális szolgáltatás kereskedelem-fejlesztési stratégiájának szakmai tervezete, amelynek célja, hogy kiszámítható, stabil és támogató szabályozási környezetet alakítson ki a hazai vállalkozások számára, emellett védje a fogyasztókat – mondta a Digitális jólét program (djp) szakmai vezetője.

Gál András Levente a győri Széchenyi István Egyetemen tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a tanulmány sarkalatos pontja az, hogy felkutassa, mit kell tennie a magyar kormánynak ahhoz, hogy az ezen a piacon működő vállalkozások fejlődni tudjanak, hogy Magyarország e téren inkább exportáló legyen és ne importáló. Hozzátette, hogy a fogyasztók védelme kiemelten fontos az e-kereskedelem területén is.

A szakmai vezető konkrétumokról egyelőre nem beszélt, mert a stratégiai tanulmány szakmai tervezetének megvitatása zajlik a 24. Digitális jólét fórum keretében a győri egyetemen, s az ott megfogalmazott javaslatokkal kiegészülve fog először közigazgatási egyeztetésre, végül a kormány elé kerülni.

Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, a kormány célja az, hogy védje a magyar fogyasztókat a termékbiztonsági garanciákkal. Kitért arra is, hogy Brüsszelben a fogyasztóvédelem jövőjével kapcsolatos, minden európai uniós tagállamra kiterjedő vita zajlik a kettős minőségű termékekről és az úgynevezett különleges plusz szabályok lazításáról. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kettős minőségű termékekkel kapcsolatban a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Nyugat- és Kelet-Európában minőségbeli eltérések vannak ugyanazon termékek között, egyben örömét fejezte ki, hogy a közép- és kelet-európai országok jelzése alapján erről a jelenségről uniós szinten diskurzus kezdődött.

Az e-kereskedelem terén létező, úgynevezett különleges plusz szabály lazítását nem támogatja a kormány – mondta, majd hozzáfűzte, hogy ez a szabály mondja ki, hogy 14 napon belül a vásárló indoklás nélkül visszaküldheti a megvásárolt terméket.

Kara Ákos beszélt arról is, hogy a fogyasztók védelme egyre hangsúlyosabb szerepet kap Magyarországon, s a kormány számára fontos, hogy átgondolt és egymással összefüggő intézkedéseket hozzon.

A djp és a győri egyetem szándéknyilatkozatot ír alá a jövőbeni együttműködésről a digitalizáció különböző területein, különösen az e-kereskedelem, a közteherviselés, a kényelmi díj és a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) területeire.

(Forrás: MTI, fotó: Beliczay László)