A hazai vezérigazgatók derűlátóbbak a jövőt illetően, mint társaik világszerte – derül ki a PwC legújabb Magyarországi Vezérigazgató Felméréséből. Míg globálisan a vezetők 82 százaléka, addig Magyarországon 84 százalékuk bizakodó saját bevételnövekedését illetően.

A világgazdaság egészét tekintve a magyar vezérigazgatók 54 százaléka számít növekedésre, ezzel szemben globálisan ez az érték csak a fele a hazainak. Ugyancsak többségben vannak az optimisták a magyar gazdaság pályájával kapcsolatban: a vezérigazgatók 59 százaléka vár fellendülést a tavalyi 51 százalékhoz képest. Az idei válaszokból az is kirajzolódik, hogy a szakemberhiánytól való félelem felértékelte a munkavállalók jelentőségét az első számú döntéshozók szemében.

A PwC Magyarország munkatársai ötödik alkalommal kérdezték meg és összegezték a hazai vállalatvezetők véleményét, partnerségben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ).

A megkérdezett vezérigazgatók közel háromnegyede (72 százalék) arról számolt be, hogy cégének helyzete javult az elmúlt egy év során. A pozitív folytatásban is hisznek: 84 százalékuk úgy véli, képesek lesznek növekedni a következő 12 hónapban. A globális és a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban is bizakodóak a vezetők, 54 százalék, illetve 59 százalékos arányban.

„Öt éve indítottuk el a magyarországi felmérést, és most először tapasztaljuk azt, hogy kismértékben ugyan, de bizakodóbbak a hazai vezérigazgatók, mint társaik világszerte. Azt is érzékeljük azonban, hogy komoly gátját látják a növekedésnek: szakembereket, szakmunkásokat kellene megtartaniuk és toborozniuk ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak a gyorsan változó üzleti környezetben. A válaszadó hazai cégvezetők a technológiai fejlődést tartják az egyik legfontosabb globális trendnek, de az üzletmenetükbe jellemzően csak olyan klasszikus elemeket építenek be, mint az ügyfélkapcsolatkezelő-rendszerek, adatelemzés és a közösségi médiában történő kommunikáció. Vagyis kihívások, ugyanakkor további lehetőségek is adódnak még bőven a hazai üzleti szféra számára” – összegzi a felmérés főbb üzeneteit Nick Kós, a PwC Magyarország vezérigazgatója. 

Mely piacok felé tekintenek a vezérigazgatók?

A felmérés azt mutatja, hogy a hagyományos célpiacok vonzereje továbbra sem csökken. Míg globálisan ismét az USA, Kína és Németország a legvonzóbb befektetési célpontok, addig Magyarországon a vállalatvezetők Németországot tartják a legjelentősebb célpiacnak (38 százalék). Dobogós helyet ért el Románia (21 százalék), valamint Oroszország (16 százalék); a régióban Szlovákia, Ausztria és Csehország kap még egyre nagyobb figyelmet az itthoni vezetőktől.

Jövőkép és aggályok

A kutatás kitér a várható politikai, gazdasági és kereskedelmi trendekre is, azt vizsgálva, hogy a globalizáció lesz-e továbbra is a meghatározó irány vagy inkább a „töredezettség” jellemzi a jövőt.

A válaszokból az látszik, hogy a globalizáció helyett a vállalatvezetők többsége egy többpólusú világ létrejöttét vizionálja: többféle érték-, valamint jogrenddel, gazdasági és kereskedelmi modellekkel. Egy dolog lesz szerintük csupán egységes: az internethez való szabad és nyílt hozzáférés. 

A vállalatvezetők szerint a két legmeghatározóbb globális trend, amely befolyásolja majd működésüket a közeljövőben: a technológiai fejlődés, illetve a demográfiai változások.

Míg világszerte a vezérigazgatók többsége elsősorban a túlszabályozottságtól (79 százalék), illetve a geopolitikai bizonytalanságtól (74 százalék) tart, addig Magyarországon a vezetők – elsöprő többséggel – a szakemberhiányt vélik a legnagyobb fenyegetettségnek (85 százalék).

„Örömteli, hogy a 6,5 százalék körüli munkanélküliségi mutatónk az egyik legjobb jelenleg az EU28 tekintetében. Ugyanakkor az érem másik oldalát is meg kell vizsgálnunk: több ezer fő hiányzik itthon az IT-ágazatból, a szolgáltató központokból, az egészségügyből, nem is beszélve a vendéglátóiparról és az építőiparról, ahol egyre komolyabb a szakemberhiány. Eljutottunk odáig, hogy a jól képzett munkaerő hiánya lassan a vállalkozások versenyképességét és így az ország gazdasági növekedését befolyásolja. Mindezt érzékelik a cégvezetők is természetesen, a kutatási adatok szerint például, míg a tavalyi évben csak 62 százalékuk jelölte meg a szakemberhiányt jelentős problémának, idén ez a szám 85 százalékra emelkedett, és ez lett a vállalatvezetők szerint a legnagyobb veszély, ami fenyegeti a sikeres működésüket” – mondta Dr. Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke.

Sikertényezők

A szakemberhiány azért is aggasztja különösen a vezérigazgatókat, mert 54 százalékuk létszámbővítést tervez. Ez jelentős növekedés a tavalyi eredményhez képest; akkor a vezérigazgatók csupán 42 százaléka mondta, hogy növelné alkalmazottainak számát.

Az utánpótlás szükségességét és a munkaerő-megtartási gondokat felismerve az anyagi kompenzáción felül egyre több vállalati intézkedés irányul a tehetségek megtartására. Már ugyanakkora szerepe van például a munkahelyi kultúra formálásának a tehetségmenedzsmentben, mint a fizetésnek és az anyagi ösztönzőknek (42 százalék), illetve előtérbe került a vezetői utánpótlás biztosítása is (41 százalék).

A vezérigazgatók szerint vállalatuk stratégiájára az ügyfelek (98 százalék), a versenytársak (96 százalék), a munkavállalók (95 százalék), a kormány és szabályozói hatóságok (95 százalék), illetve a beszállítók (92 százalék) vannak a leginkább hatással. Vagyis a munkavállalók bekerültek a vállalatok legfontosabb érintettjei közé.

Az érintetti elvárásoknak való megfelelés, egyszóval a siker érdekében a szervezetek a következő kiemelt területeken változtatnak: új, fenntartható termékek és szolgáltatások kialakítása (88 százalék), brandépítési, marketing és kommunikációs tevékenység (82 százalék), valamint a munkavállalók jogaival és jóllétével kapcsolatos intézkedések (81 százalék). Ezzel párhuzamosan a technológia szerepe is bővül: a hazai vezérigazgatók 77 százaléka használná a technológiát a szélesebb körű érintetti elvárások felmérése, illetve az azoknak való megfelelés érdekében. A leginkább megtérülő megoldások között klasszikus elemeket említenek, mint például a CRM-rendszerek és a közösségi média használata. Globálisan már előremutatóbb a helyzet: a vezetők nagyobb arányban hisznek az adatelemzésben és az innovációban.

„A megkérdezett vezérigazgatók többsége egyetért abban, hogy a siker kritériumai megváltoznak a jövőben. A pénzügyi mutatókon kívül saját eredményességüket leginkább a munkavállalói visszajelzések alapján értékelik, közel 60 százalékuk nyilatkozott így. Emellett a vezetők 37 százaléka véli úgy, hogy sikerük megítéléséhez az ügyfelek lojalitása és visszajelzései is kulcsfontosságú mutatószámok” – mondja Mekler Anita, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának cégtársa.