Feltűnően jól tudta kihasználni a fapados járatok elterjedését és a fekvéséből adódó előnyöket a kolozsvári repülőtér.

A nemzetközi forgalom 1990-ben indult meg az Avram Iancuról elnevezett kolozsvári repülőterén – írja a Krónika.

Profitálva a jó földrajzi elhelyezkedéséből, mivel Kolozsvár Erdélyből és a környező országokból sokkal gyorsabban elérhető, mint Bukarest,  valamint az eredményes marketingnek köszönhetően idén már májusban elérték az egymilliós utasszámot.

Az előzetes számítások szerint idén megközelítik, vagy meg is haladják a 3 millió utast. Egymilliomodik utasuk a Turkish Airlines-szal utazott Isztambulba.

A regionális versenyben Debrecen komoly konkurenciát jelent az Avram Iancunak, különös tekintettel az áruszállításra.