Csődeljárást kezdeményezett maga ellen a Germania német légitársaság, és közölte, hogy azonnali hatállyal beszünteti tevékenységét – jelentette be a cég kedden. Az államtól nem számíthatnak segítségre.

A berlini központú légitársaság a leányvállalataival együtt 37 repülőgépet üzemeltetett, csaknem 1700 főt foglalkoztatott és évente 4 millió utast szállított. Pénzügyi gondjai annyira súlyossá váltak, hogy képtelen volt kifizetni a januári béreket.

A német légitársaságok nagyság szerinti sorában a negyedik helyen álló vállalat „előre nem látott körülményekkel” indokolta csődjét, egyebek közt az üzemanyag tartós drágulásával a múlt nyáron, valamint az euró árfolyamvesztésével az amerikai dollárral szemben.

Két leányvállalatát, a Germania Flug AG svájci légitársaságot és a Bulgarian Eagle bolgár légitársaságot nem érinti az eljárás, a járatok az eredeti menetrend szerint közlekednek.

A légitársaság 1426 embert, a repülőit szervízelő cége (Germania Technik Brandenburg) 178 embert, szolgáltatásokkal foglalkozó cége (Germania Flugdienste) 74 embert foglalkoztatott. Ők veszítik el munkahelyüket. A csődeljárás vezetője kedden közölte, hogy a következő három hónapban még megkapják bérüket.

Az 1986-ban alapított Germania főleg utazási irodák partnereként, charterjáratokat üzemeltető légitársaságként volt ismert. Igyekezett más piaci résekbe is betörni, voltak például iraki és iráni járatai.

A fizetésképtelenség miatt valamennyi járatát törölték kedden, a berlini nemzetközi repülőtereken 18 járatot, a düsseldorfi repülőtéren 6 járatot. Az ARD országos köztelevízió összeállítása szerint kiesése főleg a kisebb németországi repülőtereket, például Rostock, Erfurt és Friedrichshagen repülőterét érinti érzékenyen. A nehézségeket jelzi, hogy a rostocki repülőtéren tavaly megfordult utasok 46 százaléka a Germaniával utazott.

A csődeljárás miatt a következő két héten nagyjából 60 ezren nem tudnak utazni megvásárolt Germania-repülőjegyükkel. Az utazási irodáknál, szervezett utak részeként vásárolt jegyek esetében az irodának el kell juttatni az érintetteket a célállomásra, az egyénileg vásárolt jegyek tulajdonosainak viszont a saját költségükre, segítség nélkül kell megoldaniuk helyzetüket. Több német légitársaság, köztük a Lufthansa és a Condor kedvezményes jegyeket kínál a Germania ügyfeleinek.

A legutóbbi hasonló németországi esettel, az Air Berlin légitársaság 2017 augusztusában bejelentett fizetésképtelenségének ügyével ellentétben a Germaniát az állam nem segíti ki hitellel. A kormány akkor azzal indokolta a kölcsönt, hogy az azonnali leállás miatt százezernél is több utazó rekedne távoli üdülőhelyeken. Az Air Berlin az állami pénzből még egészen 2017 októberéig tudta üzemeltetni járatait.

A Germania számára „pech, hogy most éppen tél van”, és nem nyári turistaszezon – írta a Die Welt című lap a hírportálján közölt összeállításában.

A Germania ügyét a piacgazdaságnak kell rendeznie, az államnak nincs tennivalója – szögezte le keddi nyilatkozatában Peter Altmaier gazdasági miniszter. A siker és a kudarc egyaránt része a piacgazdaságnak, az állam pedig nem menthet meg önkényesen sikertelen vállalatokat, mert az „az erőforrások helytelen allokációja” volna, ami tetemes nemzetgazdasági költséggel jár – fogalmazott.

Kiemelte, hogy az Air Berlinnek nyújtott hitel sem a cég megmentését szolgálta, hanem az önhibájukon kívül bajba került utasok tömegeinek megsegítését. A Germania esetében „jóval korlátozottabb dimenziókról” van szó – utalt a miniszter arra, hogy a társaság sokkal kisebb méretű, mint az Air Berlin, amelynek csaknem 150 repülőgépből álló flottája és több mint 8000 alkalmazottja volt.

(Forrás: MTI, fotó: Germania/Karsten Kießling)