2018. január 25. csütörtök, 11:28
Csepreghy Nándor
Tavaszig odaítélik az uniós fejlesztési támogatásokat, így a magyar vállalkozások korábban kapják meg azokat a környékbeli országok vállalkozásaihoz képest, és két évük marad a fejlesztések befejezésére – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Csepreghy Nándor közölte: a kormány tavaly március 31-ig teljesítette azt a vállalását, hogy a 2014-2020-as ciklus összes fejlesztési forrását meghirdeti, mintegy 9500 milliárd forint értékű pályázat kiírással.

Körülbelül 11-12 ezer milliárd forint értékű pályázati igény érkezett be.

A kormány tavaly 2488 milliárd forintot fizetett ki a nyertes pályázóknak.

Az államtitkár kiemelte, az állam és a vállalkozók együttműködése fontos ahhoz, hogy a gazdasági növekedés a tavalyi évhez hasonló legyen. Ezért idén olyan kisebb intézményrendszeri változások várhatók, amelyek a vállalkozásokat a projektek megvalósításában segítik. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja