A magyar kormány és az Európai Bizottság megállapodott arról, hogy újra jöhet a pénz Brüsszelből a gazdaságfejlesztési operatív program negyedik prioritása kapcsán – mondta Csepreghy Nándor pénteken.

A program 1-3. prioritásában bejelentett felfüggesztést követően döntött a bizottság hasonló módon a negyedik prioritással kapcsolatban, azt kifogásolva, hogy az előírás ellenére a közép-magyarországi régióban is megvalósultak ilyen projektek – közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-vel.

Magyarország nem veszít forrást, már be is érkezett a csaknem két hónapja felfüggesztett 4 milliárd forint, és most már bármilyen számla azonnal kifizethető. Heteken belül megállapodás születhet az operatív program első három prioritásával kapcsolatban felfüggesztett 140 milliárd forintról, a kormány várakozásai szerint szinte maradéktalanul, nagyon alacsony korrekciós értékkel utalják majd ezt az összeget is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban a gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) 1-3. prioritások finanszírozásának uniós felfüggesztésével kapcsolatban elmondta: jelentős készpénzmennyiséggel rendelkezik az állam, így a nemzeti költségvetés fizeti automatikusan a kedvezményezettek számláit, hogy ne akadjon el fejlesztés és beruházás. Miután rendeződik a technikai jellegű probléma az Európai Unióval, az állam megkapja a további támogatásokat.

Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős szóvivője április közepén arról tájékoztatott, hogy a bizottság tavaly szeptemberben 451 millió euró értékű magyarországi projekt finanszírozását szakította meg a 2007 és 2013 közötti időszak gazdaságfejlesztési operatív programjában, miután egy májusi ellenőrzés „súlyos, rendszerszintű gyengeségeket” tárt fel a projektek kiválasztásánál. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter később arról beszélt, hogy az Európai Bizottság a szóban forgó program három programrészének 42 ezer projektjéből hatot kifogásolt, és 3-4 olyan megjegyzést tett, ami a pályázatok elbírálására vonatkozik.