A közfoglalkoztatottak körében is toboroz a Magyar Honvédség, de a jelentkezés önkéntes: sem a megjelenés, sem a szerződéskötés nem kötelező – szögezte le a Honvédelmi Minisztérium hétfőn.

A hétvégén elsőként a Kisalföld.hu írt arról, hogy a Magyar Honvédség toborzásán kötelező a megjelenés. Ha megfelelnek, akkor szerződéses katonák lehetnek. Ha viszont nem fogadják el az állásajánlatot, hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatotti rendszerből, elveszítik mostani munkájukat – írta a portál.

A minisztérium erre reagálva kiemelte: a sorkatonai szolgálat 2004-es megszűnésével a Magyar Honvédség önkéntes professzionális haderővé alakult át. Ennek nyomán a honvédség nem kötelez és nem is kötelezhet senkit arra, hogy akarata ellenére szerződést kössön, illetve a soraiba lépjen. Több mint 11 éve csak önkéntes alapon jelentkező katonákkal működik a Magyar Honvédség.

Közölték: a Magyar Honvédség nyit mindenki felé, aki önként vállalja a szerződéses katonai szolgálatot, és érdekli a katonai életpálya lehetősége.

A honvédség hosszú távú és biztos munkalehetőséget kínál a közfoglalkoztatotti programban dolgozók számára, míg a közmunka csak egy ideiglenes állapot. Aki megfelel az elvárásoknak és követelményeknek, a közfoglalkoztatotti bérnél jóval magasabb fizetést kap – hangsúlyozta a minisztérium.

Júliusban Vas, Fejér, Baranya, Pest, Bács-Kiskun, Nógrád, Komárom-Esztergom, Borsod-Abaúj-Zemplén, Veszprém, Hajdú-Bihar, Csongrád, Szabolcs-Szatmár és Békés megyében zajlik toborzás. A tájékoztatókon kizárólag a szerződéses katonai szolgálat vállalásának feltételeit, valamint a szerződéses katonák kötelezettségeit, járandóságait ismertetik – írta a HM, kiemelve: a megjelenés és a szolgálat vállalása nem kötelező, ez egy lehetőség. (MTI)