Tavaly összesen 146 ezer lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon, amely 9 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest. Kizárólag Budapesten csökkent az adásvételek száma, 37,5 ezer tranzakció 4,2 százalékos visszaesést jelent. Hosszú évek után tavaly többen költöztek ki Budapestről, mint ahányan odaköltöztek.

Tavaly egyedül Budapesten csökkent a lakáspiac, a főváros azonban nem mutat egységes képet. Míg a budai kerületekben és a belvárosban nagyobb, 5-15 százalékos visszaesés volt, addig a külső pesti kerületek többségében és a II. kerület külső részén 5-10, a XII.-ben pedig 20 százalékkal több adásvétel volt 2016-ban, mint az előző évben – írja összeállításában az Otthon Centrum.

Budapestet leszámítva valamennyi megyében több lakást adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. Így történt a fővárost körülvevő Pest megyében is, ahol 28 százalékkal nőtt az adásvételek száma az előző évhez képest. Ez a növekedési dinamika kétszerese volt az országos növekedési rátának, de így is elmaradt Nógrád (39 százalék), Heves (32 százalék) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (29 százalék) növekedési ütemétől – igaz ezekben a megyékben korábban igencsak pangott az ingatlanpiac.

A vidéki régióközpontokban is megfigyelhető a városi agglomerációk előnye az adott várossal szemben, de ennek mértéke elmarad a fővárosétól. A legnagyobb ütemben Székesfehérvár környéki eladások száma emelkedett meg 2015-höz képest közel 40 százalékal. A győri agglomerációtól eltekintve – ahol nem történt változás – a többi nagyvárosi agglomerációban is 30-34 százalékos növekedést mutattak a tranzakciók a 2015. Ez Debrecenben ezret meghaladó, a nagyobb agglomerációkban 600, a kisebbekben 400 lezárt lakás adásvételi tranzakciót jelent éves szinten.

A 2016-ban regisztrált 146 ezer lakástranzakció 9 százalékkal volt több, mint 2015-ben. Várhatóan idén a lakáspiaci forgalom eléri, ideális esetben meghaladja majd a 150 ezer tranzakciót. A növekedés üteme azonban lassulni látszik, az előző években tapasztalt két számjegyű növekedési érték idén 6 százalékra mérséklődhet. 2017-ben a tranzakciószámok ezer lakosra vetített értéke alapján továbbra is főváros lesz a csúcstartó. Az idei évben várható 38-40 ezer tranzakció nem jelent lényeges változást tavalyhoz, vagy akár 2015. évhez képest. A forgalombővülés idén is a belső kerületekből a külső kerületekbe helyeződik át.

Az agglomerációban a legnagyobb, akár 10 százalékot meghaladó tranzakciószám növekedés Dunakeszi és Szigetszentmiklós mellett a Gödöllői és a Ceglédi járásokban tűnik reálisnak.  A megyei jogú városokban és környékükön 5-10 százalék, míg a legnagyobb városokban 5 százalék körüli növekedés várható a tranzakciószámokban (elsősorban a jóval magasabb bázis érték okán), de lényeges különbség nem várható a megyeszékhelyek között.

A Balaton környékén Balatonfüred, Siófok, Balatonalmádin 5 százalékos forgalom bővülés valószínűsíthető. A Balaton térségében a tranzakciószám bővülés mellett erőteljes vándorlási többlet is jelentkezett az elmúlt években.