Közös célunk egy olyan erős magyar gazdaság kialakítása, amelynek révén joggal foglaljuk el helyünket a fejlett ipari országok között – hangsúlyozta Varga Mihály a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján.

Olyan célratörő gazdasági programot kell követnünk, amelyhez a magyar gazdaság minden szereplője csatlakozni tud – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MKIK évadnyitóján, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel a kormány gazdaságpolitikai irányelveit ismertették.

Varga Mihály szerint a növekedés záloga az ipar fejlesztése lesz. Ehhez illeszkedik a kormány új iparstratégiája, az Irinyi-terv, amelynek révén az ipari termelés bruttó hazai termékhez való hozzájárulása 2020-ra a mostani 24 százalékról 30 százalékra emelkedhet – jelentette ki tárcavezető. Így Magyarország 2020-ra az unió legiparosodottabb államai közé tartozhat majd – tette hozzá.

A terv akkor lesz sikeres, ha az ipari termelés minden szereplője számára megteremti a fejlődés lehetőségét, ezért az Irinyi-terv égisze alatt a kormány „Ipar 4.0” néven megkezdte egy előretekintő, átfogó felkészülési program kidolgozását is – tudatta a tárcavezető. Ennek célja, hogy felkészítse a magyar gazdaságot az új ipari korszakra: a digitális átalakulásra, az informatika és az ipar összeolvadásából eredő gyorsuló változásokra – fogalmazott Varga Mihály.

A képen Varga Mihály, Orbán Viktor és Parragh László (Botár Gergely/kormany.hu).