Nagyon hiányoznának a budapesti turizmusnak, ha a Brexit miatt elmaradoznának a brit turisták a magyar fővárosból. A szigetországból érkező vendégek naponta átlagosan 24 ezer forintot költenek el itt.

Az Egyesült Királyság állampolgárai a legnagyobb utazók közé tartoznak a világban. 2015-ben közel 66 millió utazást tettek külföldön, utazásaik alkalmával 682 millió napot töltöttek el a célországban, és 39 milliárd fontot (16 669 milliárd forintot) költöttek – olvasható a „Hazánk és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok” című Statisztikai tükörben.

Brit turisták Magyarországon

2015-ben Magyarországot a brit utazók 1 százalék alatti hányada kereste fel, 588 ezer brit állampolgár közel 3 millió napot töltött el hazánkban. A britek 72,3 milliárd forintot költöttek magyarországi utazásaik során, vagyis egy utazó egy nap alatt mintegy 24 ezer forintot költött, szemben az átlagos 13 ezer forintos költéssel. A kereskedelmi szálláshelyeken ezen utazóknak mintegy hatodrésze jelentkezett, 2015-ben 351 ezer brit állampolgár 891 ezer éjszakát fizetett ki. (A többiek egyéb szálláshelyeken, barátoknál, rokonoknál, vagy saját ingatlanban szálltak meg.)

A brit utazók 85 százaléka Budapestet keresi fel utazása során, ami az átlagosnál jóval erőteljesebb területi koncentrációt mutat. Mindössze 4,4 százalékuk járt a Nyugat-Dunántúlon 2015-ben, a többi turisztikai régiót 1,0–2,7 százalék közötti arányban keresték fel. Mind az összes brit látogató, mind a kereskedelmi szálláshelyen kimutatott forgalom dinamikusan nőtt az utóbbi években: 2010-hez képest a látogatók száma kétharmadával, a vendégéjszakák száma háromnegyedével. A britek magyarországi kiadásai – folyó áron – 2010-hez képest 87 százalékkal emelkedtek.

Magyar utazók az Egyesült Királyságban

2015-ben a magyar állampolgárok 17,2 millió utazást tettek külföldön, közel 51 millió napot töltöttek el, és 633 milliárd forintot költöttek el utazásaik során.

2015-ben 112 ezer alkalommal utaztak honfitársaink az Egyesült Királyságba, ott 1,2 millió napot töltöttek el, és 14,4 milliárd forintot költöttek.14 Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság mint célország a kiutazó magyarok utazásait tekintve 1 százalékos súly alatt marad, az eltöltött időt és az összes kiadást tekintve pedig meghaladja a 2 százalékot. A magyar turisták szálláshely-igénybevételéről a legfrissebb adatok – a brit statisztikai hivatal felmérése alapján – 2012-ről állnak rendelkezésre, amikor 97 ezer magyar 489 ezer vendégéjszakára szállt meg az országban.

Utasforgalmi egyenleg

Az utasforgalmi bevételek 2015-ben 58 milliárd forinttal haladták meg a kiadásokat.