2019. augusztus 29. csütörtök, 15:48
Budapestnek már 700 milliárd forintnyi elfogadott fejlesztési projektje van a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán keresztül - mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester az Atv Start című műsorában.

Tarlós István közölte, jelenlegi elképzeléseiket, amelyeket a közfejlesztési tanács elé vittek, eddig a kormány maradéktalanul jóváhagyta. A jogilag, pénzügyileg és műszakilag előkészített fejlesztések között szerepel a Lánchíd és környékének felújítása, további BKV-járműcserék, a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítása, az Eurovelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztése, a Ferihegyi gyorsforgalmi út felújítása, valamint végre kiviteli szintű tervek és engedélyek lesznek az Aquincumi hídra - mondta fogalmazott a főpolgármester, aki hozzátette: „ilyen és ehhez hasonló további projektek vannak kilátásban".

Tarlós István elmondta, hogy Budapest már három éve csatlakozott az Under 2 elnevezésű nemzetközi klímavédelmi koalícióhoz, továbbá a Fővárosi Közgyűlés által másfél éve elfogadott klímastratégia 49 specifikus intézkedést tartalmaz. A stratégia valamennyi jelentős klímavédelmi problémát érinti, így például a hőhullámok, az árvizek, a levegő minőségének kérdését is.

(Forrás: MTI, fotó: Mohai Balázs)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja