2018. április 12. csütörtök, 10:59
innováció, irodalom, fejlesztés, automatizálás
A Madách téren, az Örkény Színház előtt adták át az első POKET automatát, amelyből kortárs és klasszikus irodalmi műveket vásárolhatnak okostelefon méretű zsebkönyv formájában a járókelők.

A mai instant világban jó, hogy megjelenik egy valódi érték is, és egy automatából már nem csak a testi, hanem szellemi és lelki szükségleteket is ki lehet elégíteni a sorozatban megjelenő irodalmi olvasmányokon keresztül - hangsúlyozta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a helyszínen tartott projektindító sajtótájékoztatón. Hozzátette: ez a kezdeményezés a fiatalokhoz hozza közelebb szerethető és egy hozzájuk szóló formában az olvasását és a könyv szeretetét.

Osváth Gábor producer, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós színészek három évvel ezelőtt azzal a céllal alapították meg a POKET projektért is felelős Sztalker csoportot, hogy a mostani fiatalokból később ne egy szétszakadt, hanem "egy egymásra figyelő, egymás igazságát megérteni tudó generáció legyen". Ennek egyik első lépése a POKET zsebkönyvsorozat, amely az olvasás mellett a "csendekről és az elmélyülésekről is szól" - emelete ki Vecsei H. Miklós.

A könyvsorozat öt kötettel indul, így elsőként Szerb Antal Utas és holdvilág, Esterházy Péter És mesélni kezdtem, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk, Csáth Géza Egy elmebeteg nő naplója és Krúdy Gyula Ady Endre éjszakái című köteteit lehet megvásárolni az automatából - fűzte hozzá.

A színművész azt is elmondta, hogy a projektet számos más szervezet mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is támogatta, többek közt azzal az elektromos kisbusszal, amelyben egy könyvekkel megtöltött kisebb automatát helyeznek el. Ezzel a járművel Vecsei H. Miklós és Grecsó Krisztián író nyáron körútra indul, hogy az ország különböző fesztiváljain, ősztől pedig a legkisebb falvakban is népszerűsítse a kezdeményezést, az olvasás és a közösségépítés fontosságát.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében és támogatásával átadott automata ötletét és magát az olvasásnépszerűsítő kampányt Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) igazgatója és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója is méltatta, a közösségi élmény és az kultúra fontosságát hangsúlyozva. A tervek szerint az automatákkal forgalmas csomópontokon és köztereken találkozhat majd a közönség. (MTI)


Cég és szolgáltatás kereső
Twitter megosztás Google+ megosztás
A szerkesztő ajánlja