Ezerarcú Balaton, Öt Templom Fesztivál, Gyulai Virágok Fesztiválja, Rosalia Fesztivál, Boat Show, Mátrai Bornapok: a hét rendezvényeiből válogattunk.

Május 9-12. Ipar napjai, Mach-tech (Budapest)

Idén májusában teltházzal jelentkezik az átfogó ipari seregszemle, hogy egy helyen, egy időben mutassa meg magát az ipar szinte összes ágazata, annak érdekében, hogy a kiállítók és a látogatók első kézből kapjanak információt a szakma trendjeiről, valamint hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak közötti szinergiát. A rendezvényen kiemelt téma lesz az IPAR 4.0, napjaink kulcsfontosságú technológiai irányzata.

Május 11. Ezerarcú Balaton – Winelovers Afterwork (Budapest)

A Winelovers Afterwork elnevezésű program egy munka utáni kellemes borkóstolóra invitálja az érdeklődőket, ahol minden alkalommal más-más borfajta kap hangsúlyt. Amilyen sokszínű a magyar borok palettája, ugyanolyan változatos a Balaton is. Ebben az izgalmas régióban készítenek borokat világszerte ismert, kárpát-medencei és kizárólag itt termő szőlőfajtákból is. Az este folyamán a könnyed habzóboroktól, a friss fehér- és rozéborokon át a buja vörösekig a legkülönfélébb tételeket kóstolhatjuk, így mindenki megtalálja a kedvére valót.

Május 11-15. Öt Templom Fesztivál (Győr)

Győr Újváros városrészében egyetlen utcában megtalálható az öt történelmi vallás egy-egy temploma. Öt vallás és öt közösség élt egymás mellett évszázadokon át egy utcában ismerve, tisztelve, segítve egymást. Az öt templom építészeti mementó és egyben példa arra, hogy Európa közepén, Magyarországon, évszázadok óta békében élnek együtt evangélikusok, katolikusok, reformátusok, szerb ortodoxok és zsidók. Az Öt Templom Fesztivál ennek a történeti és emberi értéknek a fontosságára, a kultúrák, vallások, közösségek és egyének között évszázadok óta meglévő párbeszédnek a felerősítésére és támogatására hívja fel a figyelmet. A hagyományok felelevenítése és megismertetése mellett a folytonosan megújuló, aktívan élő zenei repertoár bemutatása a cél, olyan speciális területen, ahol a zene, mint a vallási tartalmak közvetítésének tradicionális és aktuális hordozója, egyszerre ápolja és újítja meg a repertoárt, legyen szó hangversenyről vagy istentiszteletről.

Május 12-14. Gyulai Virágok Fesztiválja (Gyula)

Gyulai Virágok Fesztiválja a városi programok egyik legszínesebb rendezvénye, amikor virágba borul az egész város. Az idei évtől nem csak a Gyulai Virágok Vasárnapjának virágos forgataga várja, hanem tűzijáték, szórakoztató családi programok, ismert zenészek és ehető virágok egész hétvégén, a Gyulai Virágok Fesztiválján.

Május 12-14. Rosalia Fesztivál (Budapest)

Rózsaszínbe öltözik a Városliget. Rosé, pezsgő, finom borok, street food, koncertek, és persze szerelem Budapest legnagyobb szezonnyitó borfesztiválján. Több mint 50 borász borai mellett a street food ételek legfrissebb kínálata is bemutatkozik. A színpadon minden este koncert és éjszakába nyúló buli szórakoztatja a borozókat: fellép többek között Bye Alex és a Slepp, a Muriel, a Zaporozsec, a Blahalouisiana, és DJ Juhász Laci. A Fonó izgalmas és fiatalos folklór programmal készül: néptáncos flashmob a Hősök teréről, bemutatkozik az örökvidám Vadrózsák Néptáncegyüttes, részesei lehetünk az egykori táncházmozgalom újra gondolt hangulatának.

Május 12-14. Boat Show (Balatonfüred)

A Balatonfüred Boat Show a Balaton legújabb nyárindító hajó és vízi sport kiállítása, a Hajógyári Kikötőben várja a látogatókat. A kiállítás a balatoni szezon indítóeseménye, és hajós találkozóhely, ahol látogatók megtekinthetik a hazai új és használt hajó kínálatot, és számos vízi sportot próbálhatnak ki, mint a kajakozás, kenuzás vagy SUP. A kiállításon helyet kapnak a hajózáshoz és vízi sportokhoz kapcsolódó kiegészítők és szolgáltatások is, ráadásul mindez a lehető leginteraktívabb formában.

Május 12-14. Mátrai Bornapok (Gyöngyös)

Mátrai borok kóstolása, szórakoztató műsorok, népi iparművészek bemutatója és kirakodóvásár, borszentelő szentmise. Gyöngyös Város 2017. évi borának kiválasztása május 12-13. között Gyöngyösön a Mátrai Bornapokon. A nagyszínpadon napközben egymást váltják a színvonalas zenei– és táncprodukciók, esténként neves előadók, együttesek könnyűzenei koncertjeire kerül sor.

Május 12-14. Székely Fesztivál (Budapest)

Székelyföld három napra újra a Millenárisba költözik, hogy bemutathassa természeti és kulturális értékeit, hagyományait. Az idei évben Gyergyószék lesz a rendezvény díszvendége. A Maros felső folyásánál elterülő Gyergyói-medence a Székelyföld egyik sajátos tája, zömmel római katolikus székelyek lakják. Ez a Görgényi-, a Gyegyói-havasok és a Hargita által ölelt medence bővelkedik természeti látványosságokban, elég csak a Bucsin tetőre, a Gyilkos-tóra vagy a Békás szorosra utalnunk. De épített öröksége, történelmi emlékei és népművészete is jelentős. Gyergyószék rendezvényen fontos szerepet szán turisztikai értékei bemutatásának, ezek mellett a néptánc, népzene és a helyi gasztronómia kap kiemelt szerepet.

Május 13. Magyar Gyapjúfesztivál (Székesfehérvár)

Vissza a kezdetekhez: a gyapjú régen… és még régebben. Interaktív kaland az állatoktól a viseletig. Egy elfeledett ősi mesterség, hobbi, készségfejlesztő szakma újjáélesztésé a célja az V. Magyar Gyapjúfesztiválnak, a fonás és gyapjúfeldolgozás visszaállítása hazánkban. A Rokka és a Gyapjú feledésbe merült varázslatos világára szeretnék újra emlékeztetni az érdeklődőket.

Május 13-14. Forgórózsa Fesztivál (Tatabánya)

Az eseményeknek a Vértes Agorája ad otthont. Népművészeti kirakodóvásárral, népzenei koncerttel, nyitott népművészeti műhelyekkel, hagyományőrzők bemutatóival, gyermekprogramokkal és még sok más színes folklór eseménnyel várják az érdeklődő közönséget. A rendezvény programjai ingyenesen látogathatók.