A fiatalokat ma már nem érdekli annyira a lányrablás, az extra ötletek viszont annál inkább – vallja Boros Kitti esküvő- és rendezvényszervező. A Nagy Nap Neked alapítója szerint egy esküvő akkor igazán jó, ha az valóban az ifjú párról szól.

– Sok esküvőn volt korábban? Ahogy látom, nem hord jegygyűrűt…

– Még nem „akasztották a hóhért”. Viszont elég sok esküvőn részt vettem, nagyvárosiakon ugyanúgy, mint igazi, klasszikus vidéki lagzikban. Tudja, olyanokon, ahol kikérik a lányt, végigvonulnak a falun, és később persze a mennyasszonytánc és a lányrablás sem maradhat el. Egy ideje a szakember szemével is figyeltem a történéseket. Az egyetemen a média és a marketing is a szakirányom volt. Aztán dolgoztam reklámügynökségnél, majd két és fél évig rendezvényszervezőként. Mindig szerettem volna saját vállalkozást indítani, nekem nem igazán jön be az alkalmazotti viszony. Figyeltem, hogy az esküvők szervezésével kapcsolatban külföldön milyen újítások vannak, azt gondoltam, hogy ezekből itthon is át lehetne venni.

– A végső elhatározás egy nagy vidéki lagziban született meg?

– Nem. Budapesten élek, és több ismerősöm is felkért, hogy segítsek az esküvője megszervezésében, utána pedig sorra jöttek a megkeresések. Azt látom, hogy a régi hagyományok már nem feltétlenül népszerűek a fiatalok körében. A hagyományokat tisztelik persze, de mivel már elég távol állnak tőlük, a saját esküvőjüket, életük nagy napját másként akarják megélni. Nem csak rendezvényszervezői szempontból nehéz ügy például a lányrablás, mert megakad a buli, gyakran leül a hangulat, és később nehezebb felrázni a társaságot. A párok gyakran már előre kérik, hogy ilyen programelemek ne legyenek az esküvőjükön.

– Milyen ma egy klassz esküvő?

– Szerintem az a legfontosabb, hogy az esküvő valóban a mennyasszonyról és a vőlegényről szóljon. A párok hajlamosak elfelejteni, hogy ez az ő napjuk, ők a főszereplők. Majdnem fontosabbak a rokonok, a barátok, akik minél nagyobb darabot szeretnének maguknak az esküvőből. Amikor esküvőt szervezek, ezt szeretném elkerülni. Már a munka első pillanatától leveszem a fiatalok válláról a terheket, nekik semmiért sem kell aggódniuk. Mielőtt egyéni vállalkozóként belevágtam, ismerősöknek szerveztem esküvőket, s mivel egyre többen kerestek meg, úgy döntöttem, hogy ezzel kell „főállásban” foglalkoznom. Ezt csakis maximális odafigyeléssel, koncentrálással szabad csinálni. Folyamatosan jár az agyam, hogy milyen elemekkel, hogyan lehet színesíteni és egyedivé tenni az esküvőket. Figyelem a trendeket a gasztronómiában, a dekorálásában, a helyszínválasztásban – ezeket eleve én javaslom a pároknak.

– Azért maradtak még hagyományok Budapesten is. Például télen kevesebben házasodnak.

– Ez így van, tavasztól késő őszig több a feladat. A tél valamennyire holt szezon, igaz, akkor lehet másfajta rendezvényekkel foglalkozni.

– Egy ennyire telített piacon meg lehet élni egy új vállalkozással?

– Meg. Bár az idei még csak a második év, amikor vállalkozóként foglalkozom vele, eddig nem csalódtam. Nem másolok ötleteket, a párok kívánságait felmérve olyan terveim vannak, amelyekre eddig a legtöbbször vevők voltak. Rendezvényszervezőből egyébként többen dolgoznak a piacon, az esküvőszervezés az utóbbi időben lett kapósabb. Egyszerűen azért, mert egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy erre költsenek, plusz: a pároknak nincs elég idejük arra, hogy a legapróbb részletekig mindent elrendezzenek. Voltak például olyan ügyfeleim, akik külföldön dolgoznak, és nem volt kapacitásuk az itthoni szervezésre. Hazajöttek – és itthon minden készen várta őket. A lényeg, hogy valami teljesen újat kapjanak. A hosszú távú terveim között szerepel, hogy a dekorációért felelős saját csapattal dolgozzak, hogy ne kelljen kiadni ezeket a feladatokat. S ha ehhez kicsi a magyar piac, akkor határon túl is körbe fogok nézni. Amerikában és Ausztráliában van bőven példa rá, hogy nagy nemzetközi esküvőket szerveznek különböző cégek – természetesen csak a rájuk jellemző stílusban.

– Hogyan lehet Boros Kittit megtalálni, ha valaki esküvőre készül?

– A közösségi média nélkül ma már semmi sem működik hatékonyan. Ezt használom ki én is különböző felületeken izgalmas tartalmakkal, trendek bemutatásával, történetek elmesélésével, sok szép fotóval. Ezt remekül kiegészíti, ha az elégedett ügyfelek is továbbviszik a híremet.

– Ha egyszer megtalálták, mi a következő „munkafázis”?

– Leülünk az első megbeszélésre, meghallgatom az elképzeléseket, amin dolgozni kezdek, és egy következő egyeztetésen vázolom a tervet. A folyamatos kapcsolattartásban egyébként jobban lehet számítani a hölgyekre, bár a legvégén az urak kimondottan aktivizálják magukat. Vannak, akik kizárólag az esküvő napjára adnak megbízást, de akadnak, akik az első pillanattól minden szervezést tőlem rendelnek meg.

– Ma már egyre idősebb korban kötnek házasságot. Ön is ezt tapasztalja?

– Nem feltétlenül. Engem sok fiatal keres meg. Ugye, a 35 éveseket nyugodtan ide sorolhatjuk? Azt hiszem, az első gyerek vállalása időben jobban kitolódott, az esküvőké viszont nem annyira. Bár az is tény, hogy a statisztikák szerint ma valóban kevesebb lány megy férjhez 20-22 évesen.

– Volt már olyan kívánság, amire nemet mondott?

Nem volt, sőt, kimondottan szeretem a kihívást jelentő feladatokat. Megjegyzem, ha valaki lányrablást rendel, arra sem mondok nemet, de azért rákérdezek, hogy tényleg ezt akarják-e. A helyszínnel kapcsolatban is mindig vannak új ötletek. Szerintem egy sivatag közepére is lehet hangulatos esküvőt szervezni, ott legalább nincs gond azzal, hogy esik-e majd. Itthon viszont gondolni kell az „esőhelyszínre” is, hiszen „esőnap” itt nem jöhet szóba.

– Főleg budapesti esküvőket szervez?

– Inkább úgy mondom, hogy többnyire budapestiek keresnek meg, de többször előfordult, hogy vidéki helyszínt választottunk. Szép, hangulatos helyeket a főváros közvetlen környékén is lehet találni, inkább ezeket ajánlom. Ugyanakkor nagyon trendi a Balaton és Tokaj, ezt egyre többen kérik, nem utolsó sorban azért, mert látványos az ottani fejlődés, ráadásul remek pincészetek vannak arrafelé.

– Biztos rendezett már nagyon különleges esküvőt, extra kívánságokkal, hatalmas násznéppel.

– A felsoroltak közül inkább a különleges helyszín ugrik be elsőre. Tavaly egy egykori pesterzsébeti ipartelepen volt a lagzi. Egy nagy raktárban és az előtte lévő udvarrészen tartottuk a bulit. Áram és víz volt, de minden mást vinnünk kellett – az oltártól a bárpultig. Sokan és sokat dolgoztunk rajta, legalább 30 fős csapatmunka volt a projekt, örültem, hogy nagyon jól sikerült. A helyszín különlegessége mellett a gasztronómia volt a másik nagy dobás. Egy híres magyar séf készítette az eszméletlenül finom ételeket, amelyekhez nagyon szép borokat lehetett kortyolni. Szerintem azon az estén a házaspár a szó szoros értelmében adott az ízlésükből egy kis falatot a násznépnek. Az ilyen estek azok, amelyekre később is mindenki örömmel fog emlékezni. Külföldön amúgy egyre trendibbek az „indusztriális” házasságkötések.

– Egy nem túlságosan bonyolult esküvőt mennyi idő alatt tud megszervezni?

– Mi az, hogy nem túl bonyolult? Mondjuk, ha egy rendezvényházban tartjuk, ahová legfeljebb a ceremónia mestert, a DJ-t, a fotóst-videóst kell vinni, mert minden más adott, az nem nagy kihívás. Egy hónap alatt tulajdonképpen bármit meg lehet csinálni. Viszont ha valaki villámesküvőt akar, akkor Las Vegasba kell utaznia…

– Van esküvőszervezői álma?

– Egyszer nagyon szeretnék egy kietlen tájon fesztiválesküvőt szervezni. De az sem lenne utolsó, ha egy hatalmas tetőteraszon, a város fölött tartanánk a ceremóniát. Eleve vonzanak az extra lehetőségek, a különleges helyszínek.

– Olyan álma nincs, hogy például 100 párnak az esküvőjét hozza tető alá?

– Ez egyáltalán nem vonz! Nincs semmi személyes egy futószalag szerű, sablonos tömegrendezvényben. A párok ilyenkor biztos nem magukra, hanem a többiekre, a show-ra figyelnek.

– Az esküvőkön kívül milyen rendezvények szervezésébe érdemes belekezdeni?

Multik, nagy cégek rendezvényeit egyelőre nem célzom meg, ahhoz kicsi vagyok, ráadásul ezt a területet már nagyon lefedték. Idén viszont próbálkozom családi eseményekkel, például születésnapi bulik, eljegyzések, házassági évfordulók rendezésével, és remélem, hogy babaváró bulikat is összehozok majd.

– Tagja a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének. Szervezett már FIVOSZ-os esküvőt?

– Egyelőre nem, de ki tudja… Tavaly ősszel léptem be a FIVOSZ-ba, remek előadásokat hallgatok, érdekes emberekkel találkozom. Nagyon jó érzés és feltölt, amikor pozitív példákról hallok. Kimondottan hasznosnak tartom a mentorprogramot.

– Ne haragudjon, hogy visszatérek a beszélgetésünk elejére! Ha az Ön számára is eljön majd a nagy nap, azt azért csak nem Ön rendezi majd meg!

– De igen, legalábbis úgy tervezem! Azt vallom ugyanis, hogy azzal nincs semmi gond, amit én szervezek és felügyelek. Maximalista vagyok, szeretem kézben tartani a dolgokat. Az én esküvőm, már csak a család nagyságából kiindulva, nem lesz óriási, és természetesen tökéletesen tudom majd menedzselni.

Szerdahelyi Csaba

Fotók: Nagy Nap Neked