Az Európai Unióban 2015-ben 11,14 millió hektár volt a biogazdálkodással művelt mezőgazdasági terület nagysága, 21,1 százalékkal nagyobb, mint öt évvel korábban – jelentette kedden az Eurostat.

A teljes mezőgazdasági hasznosítású területnek az EU-ban tavaly 6,2, 2010-ben 5,1 százalékán foglalkoztak biogazdálkodással. A biogazdálkodással művelt terület nagysága Spanyolországban (1,969 millió hektár), Olaszországban (1,493 millió hektár), Franciaországban (1,362 millió hektár) és Németországban (1,060 millió hektár) volt a legnagyobb 2015-ben, ez a négy ország együtt adja a teljes uniós bioterület 52 százalékát.

A teljes mezőgazdasági hasznosítású területhez viszonyított arányt tekintve a biogazdálkodással megművelt terület Ausztriában volt a legnagyobb 2015-ben (20,3 százalék), majd Svédország (17,1 százalék) és Észtország (15,7 százalék) következett. A biogazdálkodással megművelt terület aránya a legkisebb Máltán (0,3 százalék) és Romániában (1,8 százalék) volt.

Magyarországon tavaly 129 735 hektáron folyt biogazdálkodás, ez a teljes mezőgazdasági hasznosítású területnek mindössze 2,2 százaléka – az utóbbi arány a negyedik legkisebb az EU-ban. (A harmadik Írország 1,6 százalékkal – annak ellenére, hogy a terület nagysága több mint 50 százalékkal nőtt 2010-hez képest.)

Magyarországon alig nőtt a biológiailag művelt terület nagysága a szóban forgó öt év alatt: 2010-ben 127 605 hektáron folyt biogazdálkodás. Az 1,7 százalékos növekedési ütem a legkisebb az EU-ban – igaz, két ország is van (az Egyesült Királyság és Dánia), ahol a biológiailag művelt terület nagysága csökkent.