Januárjában 26 százalékkal több utas fordult meg a Debreceni Repülőtéren, mint egy évvel korábban.

Idén januárban 24.070-en vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot. Ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt – írja a turizmus.com.

„A stabil növekedés egyértelműen a stratégiai partnereinknek, a Wizz Air és a Lufthansa City Line légitársaságok debreceni utasforgalmi növekedésének köszönhető” – mondta Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatój..

Március 29-től a Lufthansa már hetente ötször szállít utasokat Debrecenbe.

A nyári charterszezonban a rendszeres német beutazó chartergépek mellett Törökországba heti kétszer, Görögországban Zakynthosra és a bulgáriai Burgaszba utazhatnak innen.

Az egyiptomi Hurghadába nagyobb gépkapacitással biztosítanak nyári járatokat. A nyár abszolút újdonsága és slágerdesztinációja Barcelona lesz, ahová június közepétől szeptember végéig közlekednek a járatok.