Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet – mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 csatorna műsorában kedden.

Aki kifut a határidőből, kérhet részletfizetést vagy ledolgozhatja a tartozását – közölte Stéger Csilla. Ugyancsak lehetőség van halasztási kérelem benyújtására, például a nyelvvizsga hiányában vagy tartós betegség, esetleg szülés esetén.

Az első ösztöndíjakat 2012-ben ítélte oda az állam, jellemzően négy féléves mesterképzésben résztvevő hallgatóknak. A feltételek között szerepelt, hogy a képzési idő másfélszerese alatt oklevelet kell szerezni; ez az idő jár le most augusztus végén.

Országosan mintegy 200 ezer diák részesült állami ösztöndíjban. (MTI)